Vacsi előtt még kiülünk a teraszra nézni a siklóernyősöket, megjelennek a “szomszédok”, Herci nagyon barátságos (mint mindig), elkezdenek vele frizbizni Én csak nézem őket, mosolygok.
Kezd sötétedni, elvonulunk, Bubu vacsorát kap, Én fürdők, majd elkészítem a mai betevőmet.
Attól függetlenül, hogy már unom, nagyon jól esik, mert éhes vagyok.
Fél kilenc körül fekvés (lenne), észreveszem, hogy nagyon nem érzi jól magát Herceg, tépkedi a szőrét.
Megnézem, tiszta bogáncs ismét, valószínűleg a lakókkal történt játék miatt.
Nincs mit tenni, kiszedem, fél órával csúszik a pihenés.
Reggel 6—ra állítom azt órát, sokat kell menni, ráadásul sok aszfalttal, melegben.
Éjjel fel se ébredünk, ettől függetlenül nem mondanám, hogy kipihentem ébredek.
Gyors reggeli rutin, 7—kor indulunk.
Vissza a faluba, majd rá a KÉK—re, az erdőig érve az okos szerint 4,9 km aszfalt.
Irány a Gulács—hegy, de nem visz fel a tetejére a túraútvonal, körbe kerüljük, de így is van benne szintemelkedés a jobbik fajtából.
A Badacsony—hegy lábánál sok szőlő présházakkal, majd emelkedni kezdünk, csak azért, hogy a Kőkapunál, brutális emelkedőbe kezdjünk a Kisfaludy—kilátóig úgy, hogy a “bazaltkavicsok” nagyon csúsznak még szárazon is.
Felküzdjük magunkat, pihenés és reggeli, nézelődés.
Valmilyen oknál fogva nem rohanunk, kényelmesebb nem is lehetne (valószínűleg azért, mert tegnap elhatároztam, “majd csak lesz valahogy”).
Tovább, meredek lejtőn, majd következik a Bujdosók lépcsője.
Minimum 300 magas lépcső lefelé, beérünk Badacsonytördemicre, a vasútállomáson pecsét, majd Szigligetig a főúton 3,4 km aszfalt.
A vár lábánál az árnyékban frissítés, pecsét, pihi, majd indulunk tovább, szintén aszfalton.
A tapolcai leágazásig végig aszfaltozott bicikliút, majd rá a főútra.
Egy kisteherautó megáll mellettünk,” bevigyelek a faluba (Hegymagas)? “, elfogadjuk, a “pilóta” jó fej, egészen felvisz minket a Lengyel—kápolnáig (Nyertünk 2,5 km aszfaltmentességet).
Továbbmegyünk, majd kemény emelkedő, nagy nehezen felérünk, majd lejteni kezd (hol vannak már a Bazaltorgonák?).
Odaérünk, de azonnal meg is állunk, nem olyan egyszerű.
A látvány gyönyörű, DE iszonyat meredek lejtő, nagyon sziklás, ráadásul rengeteg kiránduló.
Hercit elengedem (majd ha valaki problémázik, elmagyarázom Neki, hogy 19 kg—os zsákkal, egy kutya hozzám kötve, ilyen meredeken, tuti csonttörés), minden lépést meggondolva, nagy nehezen leérünk a kulcsosházig.
Senki nem problémázott.
Megállás, zsákszünet, mindenféle szünet, pihenés, nem érdekel, mikor indulunk tovább.
Egyszer csak elindulunk, hogy nagyon rövid lejtő után aszfaltra váltsunk egészen Tapolcáig.
Már nagyon szenvedünk mind ketten, “csiga lassúsággal” beérünk, a pecsét még 1,4 km (aszfalt).
A vasútállomáson a Lokomotiv büfénél pecsét, megállás, “csúcssör”.
”Sakkozunk” a bolthoz és szálláshoz, megvan, indulunk, 1 óra múlva elérjük a mai pihenőhelyünket.
Egy vissza mondott foglalás miatt sikerült a mai szállásadóval megbeszélni, hogy két éjszakát maradunk, így holnap egy nem beiktatott pihinap vár (ami nem is baj, mert nagyon fáradtak vagyunk).
A mai etap kitérőkkel együtt 38,6 km, ha levesszük belőle a kocsikázást, így is 36,1 km, ami új rekord egy nap alatt.
Az aszfaltos szakaszok ebből 24,9 km, valami brutális, ráadásul nagyon sok főúton.
Estére “jutalomként” pizzát rendelek, majd fekszünk, amikor fekszünk, reggel úgyse órára kelünk.

Este észrevettem, van kávé a szekrényben és mivel a szállásadó azt mondta, hogy minden “szabad préda”, főztem egyet reggelre.
9 után lefeküdtem, hajnalban a “szokásos” 2 körül felébredtem, eü.séta Bubunak, majd visszaalvás.
Fél 7—kor felébredek magamtól, főzött kávé, nagyon szépen magamhoz térek, Herci addig az udvaron szaglálódik, majd reggelit kap, összeszedem a cuccomat, 8 előtt indulás, mivel tegnap este kiderült, hogy a bolt Káptalantótiban délig van nyitva.
Kezd nem érdekelni, hogy “mindig” a bolthoz kelljen alkalmazkodnom, eljutok arra a szintre, hogy “majd csak lesz valahogy”.
Nem is sietünk, kényelmes tempóban hagyjuk el a falut.
Összefutunk egy Kéktúrázó párossal, Ők is Border—rel túráznak, csak kitérőt tesznek a kőtengerhez, majd az ellenkező irányba folytatják az utat.
Odaérünk, csalódáskeltő.
Annyira “reklámozták”, jobbra számítottam.
Teszünk egy kört, visszaérünk a kiindulási pontra, ott van a párocska, beszélgetünk, Ők is jobbra számítottak.
Hát ha már így alakult, sebaj, tovább, talán a Csobánc jobb lesz.
Folyamatosan emelkedünk, majd a hegy oldalában egyszemélyes ösvény (akárcsak a Cserhátban), lejtő, majd kis présházak mellett odaérünk a Csobánc lábához.
Az elkövetkező szakaszt úgy tudnám jellemezni: “Azta ku..va, jó lenne levegőhöz jutni”, szóval brutál meredek.
Nagy nehezen felküzdjük Magunkat, Herci végig szabadon, bár most nem rohangál körülöttem (nem is értem, miért nem?), felérve, a látvány valami gyönyörű.
Minden irányba, minden IS a lábaink előtt, nem tudok betelni a képpel.
Elidőzünk, reggeli (persze, ami az enyém az az övé is alapon), továbbmegyünk Káptalantóti felé.
Mint a Gerecsében a Nagy—Getéről lefelé, (hegymászás lejtmenetben, csak annyi különbséggel, hogy Herceget nem tudom elengedni, ugyanis nagyon sokan jönnek szembe, elvégre szombat van), nagyon nem esik jól.
Egyszercsak újra présházak közé érünk, eltűnik a jel.
Megnézem a térképet, elvileg az irány jó, megnézem az “okost”, kiderül, nagyon letértünk, megoldás kell, megvan, egy sóderes úton vissza tudunk jutni a KÉK—re, hajrá.
Igaz, plusz 700 méter, de hát ez van.
Megvan a helyes irány, a végére érünk a földútnak, csak azért, hogy 1,5 km aszfaltra váltsunk a faluig.
Odaérünk a pecsételőhelyre, a szomszédjában van a bolt, ami még nyitva van.
Megnézem az órát, 11:40.
Na ugye, hogy nem kell kapkodni, oda lehet érni rohanás nélkül is, pedig aztán tényleg nem érdekelt.
Bevásárlás után (sajna ma is a “szokásos” lesz a vacsora), felhívom a szállásadót, kiderül, vissza kell mennünk a Csobánc lábáig egy másik úton, mert ott van a szálláshelyünk.
2,4 km plusz, ráadásul végig aszfalton.
Holnap ennyivel több lesz Tapolcáig, ami így is 29 km.
Nagyon tűz a nap, lassan haladunk, de már nem foglalkozom vele, “egyszer csak odaérünk” jeligére.
Megvan a szállás, elfoglaljuk, a házban hűvös van, Herci eldobja magát a kövön, beszélek a szállásadóval, elmennek, a szomszédban van egy 6 tagú család, szülinap buli lesz délután, sebaj, majd becsukom az ajtót, hogy tudjunk pihenni.
Elrendezem a cuccokat, majd irány az udvar, játék Hercivel, jól lefárasztom ( a mai csak 18,2 km volt a plusz szálláshoz vezető úttal).
Észreveszem, hogy a hegy tetejéről siklóernyősök indulnak, nagyon szépen köröznek, kiülök a teraszra, majd másfél órán keresztül csodálom őket.
Valahol olvastam, hogy a Csobánc egyik nagyon jó tulajdonsága, hogy a siklóernyősök “paradicsoma”, ugyanis nagyon meredeken szakad le a hegy minden irányba, könnyű az elrugaszkodás.
És tényleg.
A látvány pazar, el lehet időzni, ha nézi őket az ember.
Újra játék Herceggel, tiszta bogáncsosan jön vissza, kiszedem belőle, majd átkefélem a szőrét, megmasszírozom, pihnés.
Ma korán van fekvés, ugyanis a holnapi 30 plusszos távot jó lenne időben letudni, ráadásul nagyon—nagyon sok aszfaltos rész lesz benne.

Vacsorára a “szokásos” zacskós leves, konzerv készétel (most legalább lencsefőzelék).
Lefekvés, 3/4—ed hétre állítottam a telefont, persze 6 után nem sokkal felébredek.
Eszembe jut, hogy Szentbékkállán korán zár a bolt, Magunkhoz térünk, összekészülünk, indulás.
7:40—kor start 9 fokban.
Az út eleje egyből kitérővel indul a Pálos—kolostor romjaihoz.
Elnézelődünk, de azért haladni is kell.
A romok után egy pici mezős, majd erdős rész következik.
Egy marha-gulya van előttünk kb. 50 állat, kitalálom, megelőzzük Őket.
Elkezdjük kikerülni, a tehenek elég "agresszívan" közelítenek, felgyorsítunk.
A sor elején ott van a gulyás a kutyájával, mondom neki: "Eléggé támadólag léptek fel velünk szembe a tehenek", mire mondja, azért mert idegen kutyát láttak, csak az Ő kutyájához vannak szokva.
Háát, eléggé leizzadtam, de túl vagyunk rajta...
A Csicsói erdészházig, ami azóta erdei iskola lett, 8 km vár Ránk.
Széles úton, kétoldalt sűrű erdő, elengedem Bubut, nagy a boldogság.
Kiérünk az aszfaltra, 300 méter múlva jobbra egy széles, sóderes útra kell letérni.
Nagyon hosszú (több, mint 2 km) egyenes szakasz, két oldalt továbbra is sűrű, tudok tempót diktálni, Herci szabadon rohangál körülöttem, odaérünk a pecséthez.
Gyors pecsét, reggeli, majd tovább.
Balatonhenye 6 km.
Még mindig nagyon kellemes a gyors haladás, szintemelkedés alig, eseménytelen szakasz, beérünk a faluba.
Pecsét megvan, de közkutat nem látok.
Becsengetünk egy házba, nagyon kedvesek az ott lakók, feltöltik a kulacsokat, ugyanis Szentbékkálláig nincs vízvételi lehetőség.
Elindulunk a jelzésen, valami nem stimmel.
Kiderül, megint módosították a KÉK útvonalát, az útjelző tábla szerint Békkálla még 8,8 km, a füzet szerint csak 7,6.
Újratervezés, ugyanis, ha a Kéken megyünk, nem érünk oda a bolthoz.
Megvan a megoldás, le tudunk csippantani 1,5 km—t, irány a kék plusz jelzés, majd a kék háromszög, ami felvisz az Eötvös Károly—kilátóhoz, itt újra becsatlakozunk a Kékbe.
Hát a kék háromszög tudtam, hogy meredek, de ez durva, mintha a Bükkben lennénk.
Felérünk kifulladva, “zsákszünet”, felmegyek a kilátóba, Bubu addig pihen odalenn.
Megpillantom a Balatont a távolban, majd jobban körbenézve, kisakkozom a következő napok útvonalát.
Szép lesz.
Indulás, mert el kell érni a boltot még nyitva.
Meredek lejtő, igaz nem sokáig, majd kellemes lejtő, a szőlők mellett nagyon pofás nyaralók vannak, igazán szép.
Beérünk a falu határába, a bolt még 20 percig van nyitva, gyorsítunk.
Odaérünk, sikerül bevásárolni, majd most már “ráérünk”, PIHENÉS van a bolt mellett, ami közben bezár.
Eddig azt gondoltam, a keleti részen van csak ilyen, hogy a faluban a bolt csak ilyen rövid ideig van nyitva, meglepő volt, hogy pont a Balaton környékén ilyennel találkozom.
Kényelmesen pecsételünk, majd megkeressük a szállást, elfoglaljuk.
Ma sikerül mosnom, 20 nap után borotválkoznom, nagyon felemelő érzés.
A tükörben észrevettem, hogy ma sikeresen leégtem, a nyakam tiszta piros.
Ahhoz képest, hogy reggel még hidegben indultam, érdekes dolgokat tud produkálni az időjárás, sebaj, majd csak “túlélem valahogy”.
Mindennel megvagyunk, már csak játék.
Hatalmas udvar, repül a frizbi, Herci nagyon elemében van.
Többször is jól kifárasztom, tele lesz bogánccsal, sebaj, kiszedjük.
Vacsorára ismét a “szokásos” (kezdem unni), annyi különbséggel, hogy a konzerv ma székelykáposzta (merthogy csak az volt a boltban).
A “kőtengert” elszámoltam, nem ma, hanem holnap fogom útba ejteni, ugyanúgy, mint a csobánci—várromot.
A következő táv csak 15 km a mai 24—hez képest, ráérünk reggel 7 után kelni (persze, ha Káptalantótiban van nyitva délután bolt).

Tegnap este a fürdés elmaradt, nem szerettem volna megkockáztatni egy megfázást, nagyon fújt a szél és hideg volt.
Vacsora után (az legalább forró volt, (zacskós leves, konzerv sárgaborsófőzelék)) hamar lefeküdtünk, reggel, 3/4—ed 7 volt az ébresztő.
Éjjel Herci 2 körül felébredt, eü.séta, visszaalvás.
Órára ébredünk, nagyon nehéz felkelni, a szokásos reggeli rutin visszatérünk a megszokott kerékvágásba.
8—ra kész vagyunk, elindulunk a faháztól a recepcióig, kijelentkezünk, a szállásadóval még egy negyed óra beszélgetés, fél kilenckor indulunk.
Úgy gondoltam, nem megyek be a faluba visszacsatlakozni a KÉK—re, hanem a Szent Jakab zarándokúton folytatom, ami 2 km múlva egy irányba megy az Én utammal.
Kiérünk a faluból, egyszemélyes ösvényre váltunk a patak mellett, majd egy kanyar után az úton legelészik egy őz.
Bubu leül (erre van tanítva), később veszem észre az őzet, mire a telefont előveszem, hogy lefényképezzem, elszalad.
Volt már ilyen a történelemben, nem akadok fenn rajta, tovább megyünk.
4 km—en keresztül 3 autó szélességű szekérút (lehet, szekérrallyt akarnak rendezni),majd be az erdőbe, kellemesen emelkedünk, lejtünk, Úrkút határában megállunk reggelizni az őskarsztnál.
Valami gyönyörű látvány.
Lesétálunk a lépcsőn, nézelődünk, elmegy az idő.
Befejezve a reggelit, fél 11—kor tovább megyünk a falun keresztül.
A hátralevő távon nincs vízvételi lehetőség, a pecséthelynél az étterembe becsöngetek (még nincs nyitva), nagyon kedves a hölgy, feltölti a kulacsainkat.
Kiérünk, egyszemélyes övényre váltunk, majd CSALÁN.
Úgy látszik, ez a Bakony sajátossága.
Átküzdjük Magunkat, csak azért, hogy több, mint 4 km—en keresztül aszfalton haladjunk.
Nagyon sajnálom Herceget, de nem tudom elengedni.
Felérve Kab—hegyre a pecsétnél megállunk, frissítés.
Jön egy srác, beszélgetünk, továbbmegy, majd jön egy pár, tovább beszélgetünk, első kérdés,:”Te vagy , aki egyben tolja Herceggel?” kiderül, ők is követnek minket.
Közös fénykép, ők mennek, mi még lazítunk, majd indulás.
A Kinizsi—kilátóhoz kitérünk, nagyon szép a déli—Bakony, lefelé tovább megyünk.
A villanypásztoros vadkeritésen keresztül átmegyünk egy 2,1 m magas meredek létrán, csak azért, hogy kb. 400 méter múlva újra meg kelljen tenni a mászást, csak az ellenkező irányba.
A további út gyönyörű erdő, egyenes szakasz, egyre jobban érzem az ellátmánnyal teli hátizsák súlyát.
Mezős részen haladunk tovább, a távolban látjuk Nagyvázsonyt a Kinizsi—várral.
Már nagyon szenvedős a hátizsák miatt, elengedem Bubut, legalább Ő érezze jól magát, nem is okoz csalódást.
Még egy kis szenvedés után beérünk, a túraútvonalon van egy étterem, megállunk pihenni, nézem az “okost”, kb. 40 méterre van a szállásunk.
Nem habozunk, elfoglaljuk, majd irány a bolt, vacsora kell.
Hát a mai etapot leküzdöttük (27,6 km 20 plusszos zsákkal), brutális fáradtság van, már csak fürdés (legalább a szobában van a fürdő), vacsi, fekvés.
Reggel 8 előtt szeretnék indulni, mert holnap a “Kőtengert meg kell nézni”.

Este elindulok fürdeni a 200 méterre található közös fürdőbe, nincs melegvíz.
Villámgyors zuhany, ami meleg ruhám van, felveszem, majd a közös konyhában forró leves, forró konzerv készétel.
Lefekszem átmelegedve, éjjel nem is fázom, Bubu a délutáni játéktól plusz a 23 km—től meg se mozdul, reggel 8 előtt nem sokkal ébredek.
A recepción ismét főzött kávét kapok, majd bemegyünk a faluba bevásárolni.
Nagyon hideg van, ráadásul a szél is nagyon fúj, minden hosszú ruhát felvettem, de így sincs melegem.
Nemhiába, szeptember van. (Itt az ősz.)
Visszaérve reggeli, majd a következő rész szállásait felhívom, egyeztetek.
Tegnap kaptam egy e—mailt, a Hegymagasi szállást visszamondták, szerencsére Tapolcán érkezhetek egy nappal hamarabb, viszont így lesz egy plusz pihinapom, de az aznapi táv 32 km, minden máshol OKÉ.
Ebédelünk (merthogy ami az enyém, az az övé is), szieszta.
Játék Bubuval ( Nem is kicsi, kb. 1 óra), utána pihi, hátizsákkal foglalkozom, beszélgetek a szállásadóval.
A következő ellátmányban, ami tegnap érkezett, van sok felesleges csoki, kiszelektálom, elviszem a recepcióra, nagyon örülnek neki, beszélgetünk egy jó fél órát.
A nap hátralevő részét a “közös konyhában” töltjük, sok—sok játék Hercivel, majd megjelenik a szállásadó két nyaklánccal.
Tiszteletbeli “Bakonyi betyár” lettem, valamint a feleségemnek is jár a medál, merthogy keresztül mentem a Bakonyon.
Nagyon jól esik.
Megint játék Herceggel, nagyon élvezi, majd gyors fürdés, forró vacsora, hogy reggel nekiinduljunk a következő résznek, Nagyvázsony után jön a Balaton—Felvidék.

Este megint nagyon forró vízben fürödtem (fel is melegedtem), majd vacsora (zacskós leves, hamburger, sült krumpli) után hamar ágyba kerültem.
Bubu érdektelenül nézte az eseményeket, szerintem ő is várta a mai napot, mintha érezte volna, hogy pihenőnap következik.
Hajnalban megint felébredtem 2 körül, elég nehezen aludtam vissza, Herceg is úgy gondolta, hogy éjszaka is lehet foglalkozni vele.
3/4—ed 7—re állítottam be az ébresztőt, hogy mire a főzött kávé érkezik, felébredjek.
Megjön a kávé, közben a teraszról látom (illetve nem látom a hegyeket), hatalmas köd van a völgyben.
Hát tényleg közeledik az ősz.
Irénke nénivel most is elbeszélgettük az időt, a készülődés elcsúszott, már 8 is elmúlt, hogy indultunk.
Kiérve a faluból, folyamatos nagyon enyhe emelkedő finom sóderes úton, észre se veszem, már majd 200 métert emelkedtünk.
Németbányáig majdnem végig ilyen út egy kis letérővel a “Napkövekhez”.
Érdekes látvány az öt kő körben, középen egy hatalmas lapos kővel.
Visszatérve a sóderes útra, nemsokára egy meredek lejtő, egyszemélyes ösvényen, leérünk.
Beérünk a faluhoz, a pecsét miatt 200 méter kitérő, feltölteném a vízkészletet, de sehol egy közkút.
Tudtam, hogy Városlődig esély sincs vizet vételezni, megoldás kell.
Egy ház előtt egy ember almát eszeget, odamegyünk, beszédbe elegyedünk, segít rajtunk.
Elindulunk, de csak azért, hogy a falu szélén meg is álljunk reggelizni.
Fél óra pihi után indulás, nagyon kellemetlen, nagy kavicsos, sóderes úton, a lábamnak se és Hercinek se tetszik.
Elengedem, legalább Ő ne szenvedjen, boldogság van, bele is szalad a derékig érő fűbe, majd oda—vissza rohangál.
Kb. 1,5 km—en keresztül ilyen az út, hogy utána bevigyen az erdőbe a KÉK, ahol egyszemélyes ösvény, kétoldalt megint embermagasságú csalánnal.
Hogy Én mennyire utálom ezt a növényt.
Miután jól összecsipkedett, kiérünk egy erdei útra, végre tudunk tempót diktálni, egy pihenőhöz érve összefutunk egy “nomád” turistával.
Pár mondatot beszélgetünk, felhívja a figyelmem, hogy lesz egy “gázos” rész, villanypásztorral.
Tudomásul veszem, volt már ilyenben részünk az elmúlt időben.
Aha, csak nem ilyenben.
Továbbmegyünk, megint egyszemélyes útra váltunk, legalább a csalán elmaradt, majd egy mezőhöz érve következett a villanypásztor.
De milyen!!
Fél személyes ösvény, bal oldalt az áram, jobb oldalt szeder és akác, valamint csalán keveréke, ember magasságban.
Több, mint 1 km—en keresztül így haladunk (haladunk?), sokszor 4—5 centi van csak Herceg és a drót között.
A végén slusszpoénként egy 160 centis, rozoga létrán kellett átmászni, aminek a fokai nagyon keskenyek.
Hát most kiderül, megérte—e a kutyasuliba járni.
MEGÉRTE.
Herci nagyon ügyesen átmászott, Én is, de csak azért, hogy 20 méter múlva újra meg kelljen tenni, csak a másik oldalra lefelé.
Újra létrázás, majd még mindig villanypásztor mellett kiérünk az aszfaltra.
A faluig 1,5 km—en ilyen az út, beérve a kocsmánál van a pecsét, lerendezzük, kérdezősködünk a bolt és szállás felől.
Megvan mindkettő, boltnál megállj, bevásárlás, a pultos hölgy nagyon segítőkész, egy másik, rövidebb utat javasol, mint az italkimérésben.
Már meg se kottyan az újabb 1,5 km aszfalt, odaérünk a szálláshelyre, kiderül, olyan, mint egy kemping (közös kis konyha, közös fürdő), sebaj, egy külön faház csak a mienk.
A recepción elbeszélgettem a hölggyel, kiderült, nagyon sok zarándok és KÉK—túrázó kérdezte már előttem, hogy lehet—e géppel mosni.
Megbeszéljük, ráadásul van száritógép is, ma este, tiszta, száraz, vastag, hosszúruhában lehetek.
Amig ez lezajlik, előkerül a frizbi, a parkban, ami nagyon lejtős, emelkedős, hatalmasat játszunk 1,5 órán keresztül Bubuval, alaposan elfárad a mai 23 km után.
A következő szakasz ellátmánya nem postán jön, hanem házhozszállítással, meg is érkezik, megnyugvás, lazíthatunk.
Reggel nem is állítok be ébresztőt, Herci irányíthatja a felkelésem.

Tegnap este iszonyatosan fáztam, hiába vettem fel minden hosszú ruhát.
Felfedeztem, hogy a szálláson hűtő—fűtő légkondi van, bekapcsoltam 23 fokra.
Olyan forró vízben fürödtem, amit a bőröm még elbírt, kellemesen felmelegedtem (Ha van meleg víz , mindez megoldható).
Forró zacskós leves vacsorára, a maradék lasagne, a bakonynánai szálláson kapott ajándék süti, kényelmes lefekvés a MELEGBEN.
Az alvással nem is volt gond, 7 előtt magamtól ébredtem, Herci egész éjjel aludt (úgy látszik, Ő is fázott), szokásos rutin, felhívom a szállásadót, a “piszkos anyagiakat” is lerendezzük, összepakolok, indulunk 8 után nem sokkal.
Nagyon hideg van (11 fok), így felveszem a pulcsit és a széldzsekit is.
1,5 km aszfalt kifelé a városból, majd kellemes emelkedő, lejtő ismétlődik.
Beérünk Borzavárra, pecsételünk, eredetileg itt szerettem volna reggelizni, de annyi kutya ugatott, hogy inkább “elnapoltam”.
Kiérve a faluból nagyon sok aszfalt, jobbra Tőlünk egy őzbak vágtat el a bokrok sűrűjében.
Tovább aszfalton (2 km) Szépalmapusztáig, majd hogy még rosszabb legyen, nagykavicsos út az erdőig.
Végre letér a túraútvonal, pihizünk, de nem reggelizünk, mert a Kőris—hegyet tele hassal nehéz lenne abszolválni.
Igy csak egy csokit eszünk KÖZÖSEN, majd indulás, Kisszépalmapuszta felé újra aszfalton, majd erdei úton.
A Bakony legmagasabb pontja innen 1,7 km, gondoltam brutális szinttel, nem tévedtem.
Szerintem ebbe a távba sűrűsödött bele a mai szintemelkedés.
Fél óra alatt leküzdjük, felérünk, megállás.
Rengeteg kirándulóval találkozunk a kilátónál (pedig hétfő van), Bubu ki is használja az alkalmat egy kis ismerkedésre, most is nagyon népszerű.
Egy óra pihi, reggeli (délben), majd indulunk lefelé Bakonybélbe.
Kb. 1 km aszfalt, majd ahol a KÉK betér az erdőbe, egy csoporttal találjuk szembe Magunkat.
Kellemesen elbeszélgetünk, negyed óra múlva nekilódulunk, irány a falu.
Az erdő gyönyörű, egy kedves kollégám által megosztott idézettel jellemezném az utunk.:
”A fák arra is megtanítanak, hogy ne akarj mindig rohanni, hanem olykor tudj megállni is.”
Hát Mi nagyon sokszor megálltunk, nézelődtünk (Mint ahogy a KÉK során számtalanszor).
Ezt vártam a Bakonytól, meg is kaptam, nagyon szép a sűrű erdő.
Szuper lejtős rész után “már megint” aszfaltra érünk, hogy egy laza 2 km után beérjünk a faluba.
Tavaly szeptemberben a feleségemmel itt voltunk egy hetet, (ugyanazon a szálláson, mint ma) ismerős a hely.
Miután elrendeztem a pecsétet, elindulunk a szállás felé, majd bolt, bevásárlás, utána elmegyünk a “Bisztróba”, (ma se konzerv lesz a kaja), elvitelre kérünk hamburgert, sült krumplit.
Odaérve a szállásra Irénke néni megismer, kedvesen betessékel, lepakolunk, kávét kapok, beszélgetünk.
Nagyon sokáig “traccsparti”, így a “napi rutin” sokat csúszik.
Sebaj, megérte.
Játék Bubuval, “rendbetétel”, már 6 óra is elmúlt.
Fáradt vagyok, de mégsem érzem, feltöltődtem.
Ma nem pihentem szó szerint, de a beszélgetés után nem is nagyon érzem a fáradtságot.
Reggel kapok főzött kávét, (már alig várom), indulás 8 óra körül, hogy holnap odaérve Városlődbe, PIHENŐNAP következzen.

Tegnap este “ráérünk” jeligére elég későn feküdtünk le, már 10 óra is elmúlt.
Hajnalban fél 4—kor felébredtem, Bubu is megmozdult, de csak azért, hogy vissza is feküdjön.
Én is visszaaludtam, 3/4—ed 8—kor keltem.
Magamhoz tértem, megjött a szállásadó, meghozta a száraz, tiszta ruháimat, nagyon örültem.
Elbeszélgettük az időt, fél 10 körül elkezdtem összepakolni, tíz után nem sokkal elindultunk.
Másfél km aszfalt után bevesszük Magunkat az erdőbe, kellemes úton haladunk, MAJD:
Sűrű erdő, még sűrűbb erdő, egyszemélyes ösvényre vált és jött a feketeleves.
Ember magasságú csalán, még jó, hogy Herci hozzám van kötve, különben simán “elveszteném”.
Rövid nadrág van rajtam, reumás az elkövetkező időben tuti nem leszek.
Nagyon összecsipkedett ez az undorító növény.
Nagyesztergárig 90%—ban ilyen út (kb. 6,5 km), tisztul az út, meglátjuk a házakat, egy hirtelen ötlettől vezérelve nem a KÉK—en megyek, ami bevisz a faluba, hanem a falu mellett egy földúton, ami kikerülni az aszfaltot, a település határában így is, úgy is aszfalton kellett folytatni Zircig, de legalább egy pár száz métert megspóroltunk.
Nagyon nagy a forgalom, se Bubunak, se nekem nem tetszik, dehát nincs mit tenni, elkerülni nem lehet.
Beérünk, a vasútállomáson pecsét, majd kitérünk meglátogatni a kollégáimat.
Majd két órát beszélgetünk, negyed 3—kor továbbindulunk a szállás felé, útközben nyitva van egy bolt, veszek magamnak másnapra reggelit, ezzel sincs gond.
Odaérünk a vendégházhoz, egész pofás, csak itt sincs udvar, játszani nem lehet, ráadásul a kert végén közös a kerítés a szomszédos telekkel, ahol két hatalmas kutya van, elég agresszívan viselkednek, Bubunak nem is jön be a dolog, inkább a faházban pihizünk, felkészülünk a holnapi napra, a Bakony legmagasabb pontján (Kőris—hegy) fog átvezetni az utunk Bakonybélig.
Reggel meglátom, mikor indulunk, de biztosan nem olyan későn, mint ma.

Tegnap este vacsi után nagyon korán lefeküdtem (fél 9), majd hajnal fél kettőkor felébredtem.
A mocorgásra Herceg is megjelent, feljött az ágyra, lefeküdt mellém, észre se vettem, mikor ment le a kőre.
6—kor szólt az ébresztő, elég nehezen keltem, 7 óra körül indulás.
3,2 km aszfalt következett, majd be a sűrű erdőbe, ami emelkedett.
Felérünk a gerincre, itatás, a távolból barcogás (szarvasok beszélgetése) hallatszik, Herci nagyon figyel, nem tetszik neki (pedig Szelcepusztán már hallott ilyet), alig várja, hogy menjünk.
Sóderes úton haladunk egészen egy “Hamuházig”, pihenő.
Tovább megyünk, Csőszpusztáig ilyen úton, a pecséthez jó 300 méter kitérő.
Reggeli, közben a pecsétőrök (macskák) közelebb jönnek, de ahogy meglátják Bubut, “jobb a béke” felkiáltással tovább állnak.
A falu után egészen Tésig majdnem végig aszfalton.
Sajnos a Bakonynánai bolt nyitvatartása miatt nem tudtunk kitérni a szélmalmokhoz, pedig nagyon szerettem volna, de a kajakérdés fontosabb volt.
Tés után végig fél személyes ösvény, kétoldalt ember magasságú csalán és gaz keverékével, végig lejtőn.
Beérve Jásdra (nagyon szép falu), pecsét, ivás, itatás, indulás.
Kiérve a faluból, gyönyörű mezőn megyünk, majd erdőbe érve emelkedő, hogy elérjük a Római—fürdő pihenőhelyet.
Szó szerint tömeg, van egy szabad pad, frissítés.
Jó 20 perc múlva indulunk, emelkedünk, egyszemélyes ösvény, kb. 10 méterenként félre kellett állnunk, rengeteg kiránduló jött szembe (nemhiába hétvége van).
Kezd szélesedni az út, felvesszük a tempót, beérünk Bakonynánára.
A pecséttől a bolt 1,2 km plusz, indulás, mert valamit enni is kell este.
Megszerezzük az ellátmányt, felhívom a szállásadót, 2 körül tudjuk csak elfoglalni a szállást, sebaj, eltöltjük az időt.
Tök rendes, elviszi a szennyesruháimat, kimossa géppel, reggel vissza kapom.
A “csuporka sajtozó”—val egy udvarban van a helyünk (Malackocka vendégház) nagyon sok kóstolót kapunk különféle sajtokból.
Csak ajánlani tudom.
Mivel pici az udvar, a mai játék elmarad Hercivel, sebaj, legalább pihengethet.
Holnap ráérünk 8—kor kelni, mert 10 körül kell elhagyni a szállást és nagyon rövid az etap (11 km).

Reggel magamtól ébredek fél 7 körül, kényelmesen készülődöm, nagyon hideg van, fel kell vennem a pulóvert.
Fázósan elindulunk,  KÉK—re visszatérni 2,4 km plusz séta.
Egyenes erdős rész, majd folyamatos emelkedő (kibírható) a Bogrács—hegyre.
Reggelizek Bubuval közösen (úgy látszik, nem volt elég a szálláson a táp), fél óra múlva indulunk. (Még mindig nagyon fázom).
Lejtős, majd dombos rész egész jó ösvényen, majd Bakonykúti határában mező, learatott búzamező, káposztaföld, mintha nem is a Bakonyban lennék.
Leérve a faluhoz feltűnik valami furcsa, ki van téve egy  becsületkasszás hűtő, kimondottan túrázók részére.
Van benne minden jó, egy Balatonszeletet vásárolok, nagyon jól esik.
Tovább indulunk, a faluban pecsételünk, megjelenik egy srác nagy hátizsákkal, beszélgetünk, kiderül Ő is egyben tolja, csak Írott—kőtől az ellenkező irányba, ráadásul sátorozva.
Elbúcsúzunk, indulnánk, megjelenik egy hölgy: “Lécci—lécci, fényképezz le, hogy elhiggyék, hogy itt jártam.”.
Oké, fénykép megvan, beszélgetünk pár szót, indulunk.
A falu határában emelkedő, felérünk, a nyeregben haladunk előszőr úton, majd egyszemélyes ösvényre váltunk, a túrabot semmit nem ér.
Az ösvényen egy kidőlt fa, Bubu elenged, ő átmegy, majd Én négykézláb, hátizsákal a hátamon átkúszok alatta.
Kiérünk a sűrűből, itatás, majd egy nagyon hosszú egyenes, jól belátható szakasz, elengedem Hercit., 
Erdei útra, majd mezőre érünk, benézzük a jelet, több, mint 500 méter kitérő, sebaj, tovább, majd egy gyönyörű erdőbe érünk, bár nagyon sűrű, nem olyan szépen belátható, mint a Vértes, de így is “csinos”.
Szembe nagyon sok túrázó, látszik, hogy közeledik a hétvége.
Lejtőre érünk, beérünk Kisgyónba, az úton előttünk, 8—10 kecske szabadon, valószínűleg kijöttek a kerítésen.
Pecsételünk, meglátok egy focipályát, szélén padokkal, leülünk, észreveszem, nem nagyon van térerő.
”Vadászat”, nagy nehezen sikerül felhívni a szállásadót, jófej, kijön értem, bevisz Bakonycsernyére bevásárolni, de vissza sétálnom kell, mert időre megy valahova, Herceg addig egyedül van a szálláson.
A faluban felhívom a párom, jelzem, nem nagyon fogunk tudni beszélni,
Közben telefonon rendelek magamnak vacsorát, próbálom elmagyarázni, hova kell kiszállítani, a hölgy mosolyog a telefonba, megbeszéljük, a focipálya jó lesz.
Visszasétálva (3 km), rájövök, internet sincs, sebaj, Hercivel annál többet tudunk játszani.
Játék, közben megérkezik a kaja (gyros—tál, sajtburger), tovább játék, indulás vissza a szállásra.
Visszaérünk, lecuccolunk, már a pályán láttam, hogy “bogáncsos”, de amikor átnéztem, valami “katasztrófa”.
”Ráérünk” jeligére kiszedtem belőle a bogáncsokat, mivel nem siettem sehova, megszámoltam, 283 darab volt a szőrében.
Majd kikeféltem, átmassziroztam, igazán kényeztetve volt.
A “rutin” után felfedező útra megy, valahol kibújt, egyszer csak megjelenik a kapun kívül, ismét tele bogánccsal.
Újra rendbeteszem, beengedem, korai fürdés (még mindig fázom), vacsora (végre nem konzerv és zacskós leves), korai fekvés (fél 9).
Reggel hamar el szeretnék indulni, hogy minél gyorsabban beérjünk Bakonynánára, ugyanis sok dolog elmaradt.