Tegnap este a fürdés elmaradt, nem szerettem volna megkockáztatni egy megfázást, nagyon fújt a szél és hideg volt.
Vacsora után (az legalább forró volt, (zacskós leves, konzerv sárgaborsófőzelék)) hamar lefeküdtünk, reggel, 3/4—ed 7 volt az ébresztő.
Éjjel Herci 2 körül felébredt, eü.séta, visszaalvás.
Órára ébredünk, nagyon nehéz felkelni, a szokásos reggeli rutin visszatérünk a megszokott kerékvágásba.
8—ra kész vagyunk, elindulunk a faháztól a recepcióig, kijelentkezünk, a szállásadóval még egy negyed óra beszélgetés, fél kilenckor indulunk.
Úgy gondoltam, nem megyek be a faluba visszacsatlakozni a KÉK—re, hanem a Szent Jakab zarándokúton folytatom, ami 2 km múlva egy irányba megy az Én utammal.
Kiérünk a faluból, egyszemélyes ösvényre váltunk a patak mellett, majd egy kanyar után az úton legelészik egy őz.
Bubu leül (erre van tanítva), később veszem észre az őzet, mire a telefont előveszem, hogy lefényképezzem, elszalad.
Volt már ilyen a történelemben, nem akadok fenn rajta, tovább megyünk.
4 km—en keresztül 3 autó szélességű szekérút (lehet, szekérrallyt akarnak rendezni),majd be az erdőbe, kellemesen emelkedünk, lejtünk, Úrkút határában megállunk reggelizni az őskarsztnál.
Valami gyönyörű látvány.
Lesétálunk a lépcsőn, nézelődünk, elmegy az idő.
Befejezve a reggelit, fél 11—kor tovább megyünk a falun keresztül.
A hátralevő távon nincs vízvételi lehetőség, a pecséthelynél az étterembe becsöngetek (még nincs nyitva), nagyon kedves a hölgy, feltölti a kulacsainkat.
Kiérünk, egyszemélyes övényre váltunk, majd CSALÁN.
Úgy látszik, ez a Bakony sajátossága.
Átküzdjük Magunkat, csak azért, hogy több, mint 4 km—en keresztül aszfalton haladjunk.
Nagyon sajnálom Herceget, de nem tudom elengedni.
Felérve Kab—hegyre a pecsétnél megállunk, frissítés.
Jön egy srác, beszélgetünk, továbbmegy, majd jön egy pár, tovább beszélgetünk, első kérdés,:”Te vagy , aki egyben tolja Herceggel?” kiderül, ők is követnek minket.
Közös fénykép, ők mennek, mi még lazítunk, majd indulás.
A Kinizsi—kilátóhoz kitérünk, nagyon szép a déli—Bakony, lefelé tovább megyünk.
A villanypásztoros vadkeritésen keresztül átmegyünk egy 2,1 m magas meredek létrán, csak azért, hogy kb. 400 méter múlva újra meg kelljen tenni a mászást, csak az ellenkező irányba.
A további út gyönyörű erdő, egyenes szakasz, egyre jobban érzem az ellátmánnyal teli hátizsák súlyát.
Mezős részen haladunk tovább, a távolban látjuk Nagyvázsonyt a Kinizsi—várral.
Már nagyon szenvedős a hátizsák miatt, elengedem Bubut, legalább Ő érezze jól magát, nem is okoz csalódást.
Még egy kis szenvedés után beérünk, a túraútvonalon van egy étterem, megállunk pihenni, nézem az “okost”, kb. 40 méterre van a szállásunk.
Nem habozunk, elfoglaljuk, majd irány a bolt, vacsora kell.
Hát a mai etapot leküzdöttük (27,6 km 20 plusszos zsákkal), brutális fáradtság van, már csak fürdés (legalább a szobában van a fürdő), vacsi, fekvés.
Reggel 8 előtt szeretnék indulni, mert holnap a “Kőtengert meg kell nézni”.
