Tegnap este csak tíz körül sikerült megszabadulni a sráctól (be volt szívva, nem is kicsit), lefekszünk, sokat forgolódom (valószínűleg az otthoni koszt miatti jóllakottság az oka), hatkor ébresztő, nagy nehezen magamhoz térek, nem engedem hemperegni Hercit, nehogy megint tiszta bogáncs legyen.
Egy picit meg is sértődik, majd gyorsan “feldolgozza”.
Készülődünk, szembesülök vele, hogy ma megint egy heti ellátmánnyal indulunk, nagyon nehéz a hátizsák.
Bubunak csak sikerült összeszedni jó pár bogáncsot, késik az indulás, “ragadósan” csak nem vágunk neki a mai napnak.
Kiszedem belőle, 7:10—kor start.
Kapásból kutyatámadással indítjuk a napot, egy hatalmas dög nagyon mogorván rohant felénk, de hát ugye a túrabot segít...
Átmegyünk a falun, a Rezi—várat kihagyjuk, mert hosszú a mai táv és még van egy pár dolog, ami miatt ki szeretnék térni.
Erdős részre érünk, csörög a telefon.
Még tegnap este az egyik ismerősöm segíteni szeretett volna Sümegen szállásügyben, visszamondtam az előre lefoglalt szállást, bíztam benne, sikerül a “segítség”.
Hát sajna nem jött össze, mindenképpen segíteni szeretne, “ráfekszik” a gépre, hogy megoldást találjunk.
Kis idő múlva csörög ismét, megvan a helyünk, kutyával is lehet menni, ráadásul Sümeg központjában van, nem a szélén, hasonló árban, mint a camping.
Felvidulunk, elengedem Hercit de szinte azonnal vissza is kötöm, Zalaszántó határában iszonyat magas csalán és gaz keveréke.
Átverekedjük Magunkat, beérünk a faluba, nagyon sok kutya van, szerencsére mind kerítés mögött, pecsételünk, indulás a Sztúpa felé.
Meredek emelkedő, felérünk, le kell térni a KÉK—ről, ha meg szeretnénk nézni.
Itt terveztem reggelizni, így hát indulás.
Pár száz méter múlva előbukkan az erdőből a fehér “szentély”, nagyon megnyugtató a látvány és a hangulat is.
Kényelmesen reggelizünk, indulás egy jó fél óra múlva a Tátika—vár felé.
Kellemes erdőben lejtős, emelkedős részen megyünk sokáig, majd egy tábla mutatja, irány a Tátika—hegy.
Rosszabbra számítottam, nem vészes emelkedő, jön szembe egy iskolás csoport.
Herci megint egyből “kedvenc”, sokára tovább, ha meg szeretnénk nézni a romokat, megint le kell térni.
Mivel sokáig nem lesz részünk komoly szintemelkedésben, búcsúzva a Balaton—Felvidéktől, nekiindulunk.
Meredek “csigaösvényen” körbe—körbe felfelé megpillantjuk a várfalat, felérünk, szusszanás.
A látvány valami pazar, látjuk a mai végcélt (Sümeget), körbe dimbes-dombos, távolban a Badacsony vonalai, valamint a Balaton is látszik.
Húsz perc nézelődés után visszamegyünk a leágazáshoz, a Sarvaly—Erdészházig kanyargós egyszemélyes lejtő, majd erdei aszfaltút.
Már kezdjük érezni a mai napot, az aszfalton elengedem Herceget, nincs kedve rohangálni, valószínűleg Ő is fárad már.
Erdészháznál pecsét, ivás, a vizünk elfogy, pedig még van hátra 5,8 km aszfalt majdnem végig árnyék nélkül.
Nagyon tűz a nap.
Eseménytelen lassúsággal, nagy nehezen leküzdjük a hátralevő részt, beérve a városközpontba, meglátok egy kisboltot árnyékos terasszal, megállunk összeszedni Magunkat.
Bubu ivás után kidől, a teraszon van egy fiatal srác, beszélgetni kezdünk, elmegy az idő, meg kéne keresni a szállásunkat.
Kiderül 80 méterre van, odaérünk, bejelentkezünk, szembesülök vele, ez egy panzió, udvar nélkül, ma se lesz játék.
Sebaj, legalább elmondhatom Magunkról, hogy a túra során panzióban is megszálltunk... :).
Amúgy szuper, reggeli is jár a foglaláshoz, már csak pihenni kell.
Megfürdök (mégse izzadtan és büdösen menjek le az étteremrészre), majd a pincér “érdekesen” néz Rám, amikor mondom neki, hogy a zacskós levesem és készétel konzervem valahogy meg kellene este melegíteni, mivel a szobában nincs mikró.
Vicces jelenet volt, de jófej volt a srác, mondja: “Ne aggódj, megoldjuk”.
Közeledik a hétvége, Sümegen egyre nagyobb a nyüzsgés, a sétálóutcában van a helyünk, érdekes lesz az esti pihenés.