Tegnap este a szállásadó felajánlotta, hogy megkinál vacsorára lecsóval, elfogadtam (most se készételkonzervet kell ennem).
A zacskós levessel még elvagyok, bár már kezd elegem lenni, de így elfogadható volt az esti kaja.
Lefekvés 9—kor, majdnem végigaludtam az éjszakát, hatkor csörög az óra, ébredezés.
Letagadhatatlanul jön az ősz, épp csak világosodik, 7—kor még úgy indulunk, hogy a nap is csak ébredezik.
Az elején gyönyörű erdőben haladunk, Herceg szabadon, boldogság, majd egy mezőn homokos részen óriási rohangálásba kezd, nagyon élvezi.
A látvány számomra is felüditő, mosolygok, elgondolkozom, milyen pici dolog elég a határtalan jókedvhez.
Sajna, hamar végetér a mező, aszfaltra váltunk, be egészen Sárvárig.
Most is meglátogatom a kollégákat, fél óra beszélgetés, hatalmas adag kaját kapunk (alig bírjuk), majd indulunk.
A város tavas része, a vár, valamint a park, ahol a KÉK keresztül megy, valami álomszép.
Kiérünk, a kertvároson keresztülmegyünk (mondanom se kell, aszfalton), majd kiérve Sárvárról a Gyöngyös—patak mellett a töltésen visz az út egészen Csényeújmajorig.
Tűz a nap, árnyék semmi, mégis olyan szép.
Mellettünk, amíg a szem ellát, szélerőművek sokasága, még sosem láttam ennyit, ilyen kis helyre csoportosulva.
A majorban, a pecsétnél megállunk az árnyékban,ivószünet, indulunk, egészen Csényéig végig forgalmas aszfaltúton megyünk.
Beérve a faluba, a boltnál frissítés, majd megint aszfalt, végre egy pici erdőbe érünk.
Megállás, 20 perc frissülés, irány Bögöt.
Beküzdjük magunkat, Herci már nagyon szenved a forró aszfalttól (Én is), a boltnál megállás.
Vásárolok, majd felhívom a szállásadót, tök jó fej, ha várunk negyed órát, értünk jön kocsival, kivisz a szálláshoz, ami a KÉK—től 1,5 km letérő.
Lazitunk az árnyékban, megérkezik a srác, elsőre szimpi, indulunk, az erdő közepén az erdészházban elfoglaljuk a helyünket.
Szól, hogy van két komondor elkerítve, ha játszani akarunk, ne arra menjünk, nehogy “felpörögjenek”.
Megfogadom a tanácsot, kiülünk a lépcsőre, kikefélem Bubu szőrét játék előtt, majd hallom, hogy a kutyák elkezdik módszeresen szétbontani, szétrágni a kerítést.
Odanézek, az egyik kutya már félig kinn van, bemegyek a vadászházba, felhívom a szállásadót, jelzem a problémát, mondja, “Fél óra múlva ott vagyok, addig ne menjetek ki a házból.”
Megérkezik, elzárja a kutyákat egy kennelbe, szabad a terep, közben mondja, hogy van egy rövidebb út a KÉK—hez vissza, nem kell akkora kitérőt tennünk.
Elfogadom a segítséget, holnap minden megspórolt lépés jól jön.
A komondoros sztori után úgy döntök, a mai frizbizés elmarad, nem hívjuk ki Magunk ellen a sorsot.
A hűvös szobában pihenünk, nézem a telefont, kiderül, ma hivatalosan is átléptük a megtett 1000 km—t.
Szuper érzés.
Vacsorára a kollégáktól kapott kínai kaja, zacskós leves, korai fekvés, mert holnap több, mit 30 km vár Ránk.