Tegnap este nagyon korán (8 után nem sokkal) lefeküdtünk, de nem nagyon tudtam aludni, ugyanis...
Még a hét elején elhatároztam, ha meg tudom oldani, az utolsó két túranapot összetolom, így egy nappal hamarabb teljesítem a Kéktúra teljes távját.
Reggel 6 előtt ébredtem, kávé nélkül magamhoz tértem (elfelejtettem Pocket Coffe-t hozni, a büfé meg csak 8-kor nyit), Bubunak reggeli, összepakoltam, 7:10-kor indulás.
A nap még csak akkor küzdötte fel magát a hegytetőre, így épphogy csak világosban indultunk.
Elég "csípős" volt az idő, de hát erre való a széldzseki és hosszú nadrág.
Pilisszentkeresztig folyamatos ereszkedés, Bubu nagyon élvezi a hűvös reggelt, egész gyorsan beérünk a faluba (negyed 9).
A boltban vettem egy fél literes üdítőt, viszont a vízre nem gondoltam, ami később problémát okozott.
A falu után egy pihenőnél reggeli, a távolból "hangzavart" hallunk, nemsokára egy csapat túrázó érkezik, majd mennek is tovább a Kék-en.
A megállás után egész jó tempóban indulunk, gyorsan utolérjük és el is hagyjuk a kirándulókat.
A Dera szurdokon keresztül vezet az út, nem győzünk ámuldozni.
Kiérve a patak völgyéből egy nyílt területre, nagyon sok emberrel találkozunk.
Nem is időztünk, irány a Kevély-nyereg.
Az erdőben egyenes szakaszon, majd meredek kaptatón felérünk, megállás.
Az esőbeállóban beszélgetünk két hölggyel, majd Ők az ellenkező irányba továbbmennek, Mi is elindulunk a Rozália-téglagyár felé.
Eszméletlen, nagyon köves, csúszós meredek lejtő, alig haladunk, szembe nagyon sokan jönnek, végre leérünk.
Pilisborosjenő határában vezet az út, feltűnik, hogy a vizünk nem fog kitartani.
Közkutat nem találtam, így a már bevált eljárást alkalmaztam, becsöngettem egy házba.
A házigazda ismét nagyon segítőkész, kapunk egy másfél literes szénsavmentes ásványvizet.
A következő pecsétig a vasúti sinek mellett egy ösvényen vezet az út, tűz a nap, árnyék alig, végre meglátjuk a téglagyár kapuját.
Pár perc szusszanás, gyerünk tovább a Virágos-nyereg felé.
Kellemes emelkedő, majd egyre meredekebb, de azért csak felérünk.
Pecsét, indulás, "már nem sok van " jeligére a következő megálló a Hármashatár-hegy.
A nap legnehezebb, szenvedős része.
Nagyon meredek, köves emelkedő, majd ugyanilyen lejtő, ami ismétlődik.
Egyszercsak minden előjel nélkül elérjük a Rotter Lajos turistaházat, végre van ivóvizes csap, megállás.
Belekerül az utolsó pecsét is a füzetbe.
A hátralevő részt, szinte észre sem véve a távot, legyalogoljuk, ezzel hivatalosan is teljesítettük az Országos Kéktúra teljes távját.
Irány az otthon, hazafelé a buszon nagyon kavarognak a gondolataim, biztos kell egy pár nap, amíg lezárom magamban ezt a picit több, mint két hónapot.
Rengeteg tapasztalattal és tanulsággal szolgált az elmúlt időszak, egy életre szóló élménnyel lettünk gazdagabbak.
Büszke vagyok a családomra, akik nagyon sokat segítettek, támogattak.
Büszke vagyok Hercegre, aki minden egyes méteren Velem volt, hatalmas kötődés alalkult ki kettőnk között.
Ezzel zárom blogomat, VISZLÁT!

Este elég későn feküdtem le, reggel az 5:20—as kelés nem esett jól.
Kávé után elkapott a “túraláz”, mire hatkor megérkezett a barátom, majdnem menetkészek voltunk Bubuval.
Tudja, ha nem kap reggelit, csak gyógyszert hányinger ellen, akkor valami történni fog.
Megérkezett Karcsi, Herci majd kiugrott a bőréből.
Beszélgetés, kávézunk, majd 7 előtt nem sokkal start.
A kocsiban elgondolkozom, mindjárt vége.
Rengeteg élmény kavarog Bennem.
Herceg alszik, nem nagyon beszélgetünk Karcsival.
Csendben beérünk Visegrádra, kipakolás, búcsú, Hát akkor vágjunk bele.
A Fellegvárig meredek kaptató, mivel már régebben végigjártuk a párommal, tudtam, mennyire “gáz”.
Felérve felveszem a széldzsekit, nem szeretnék megfázni, mert nagyon megizzadtam.
A Nagy—Villám—ig kellemes szakasz, felmegyünk a Zsitvay—kilátóhoz, csak 10—kor nyit, sebaj, vissza a KÉK—re, majd egy pihenőhelyen reggeli.
A következő rész eszméletlen.
Reggeli után egyenes szakasz, majd “aztaku...vakiköpömatüdőm”, nagyon meredek.
Felérünk, egyszemélyes ösvény majdnem végig a Papréti—erdészházig.
Pecsét után aszfaltra váltunk, szerencsére nem sokáig, meredek lejtő következik végig Pilisszentlászlóig.
A falu határában az erdőben egy telefonfülkéből kiszerelt telefon egy oszlopon, a tábla szerint “Mesél az erdő”.
Felveszem a kagylót, meghallgatom, lehet választani a versek között, valami szuper.
Teljesen feldobódva érünk be, pecsét, indulás, rengeteg ember, a falu határában szusszanunk.
A főúton átérve egyenes, majd lemegyünk a patak mellé, a Sikárosi—erdészházig ott vezet az út, kétoldalt magasodnak a dombok.
Olyan ügyesek vagyunk, hogy még a cipőnk se lesz vizes (Ja kérem, ha nincs a patakban víz, elég nehéz elázni...).
A pecsét után átvágunk a réten, be az erdőbe, csak azért, hogy egy nagyon brutális emelkedőn felérjünk (sokszori megállással) a tetőre, a gerincen kell továbbmennünk.
A rengeteg kiálló kő miatt, szó szerint beszenvedjük Magunkat Dobogókőre, IDEÉRTÜNK.
Bejelentkezem, elfoglaljuk a szobát, fürdök, Bubu pihen.
Mivel nem hoztam magammal kaját, lemegyünk fürdés után az étterembe, rendelek, de csak estére.
Ma, a már “hírből” hallott “ezerarcú” Pilis megmutatta, miért ilyen.
Nagyon—nagyon szép volt.
Este időben fekvés, már csak két nap és....

A mai nap ketten voltunk Herceggel, a tegnap kimosott ruha beszáradt, összepakoltam a hátizsákot, majd a délután nagy része a ráhangolódással telt, ugyanis holnap vágunk neki a túra utolsó 60 km-nek.
Reggel 7-re jön értem a barátom, visszavisz minket Visegrádra és ha minden jól megy vasárnap érkezem haza.

Tegnap este lefekvéskor nagyon hideg volt a faházban, így alváshoz zoknit húztam és minden hosszú ruhát magamra vettem.
A paplanra még egy pokrócot is magamra terítettem, valamint az elektromos radiátort is bekapcsoltam.
Hajnal 2-kor felébredtem, végre elfogadható a hőmérséklet a szobában, lekapocsoltam a fűtést.
6:45-re volt állítva az ébresztő, előtte az eső kopogására felébredtem.
Ráérősen készültem "így is, úgy is elázunk " jeligére, majd 8:20-kor start.
Törökmezőig végig szakadó esőben mentünk, semmi állattal nem találkoztunk, kilátás se volt, gyorsan odaértünk.
Mivel korán vagyunk, felhívtam a barátom, ha tud, jöjjön hamarabb Visegrádra értünk.
Oké, reggeli nélkül indulás Nagymaros felé.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve kitérünk az erdőből az aszfaltra (Ekkor már mindenem "is" csurom víz), szembejön Velünk egy pár.
Kiderült, Ők is azt a gondolkodást követték, amit Mi, nem akartak még jobban átázni.
Negyedóra beszélgetés az esőben, indulunk, visszatérünk az erdőbe, de csak azért, mert így rövidebb az út a pecsétig.
Komp indulása előtt 20 perccel ottvagyunk, kiderül, a pecsét miatt vissza kell menni a vasútállomásra.
Csipkedjük Magunkat, sikerül megszerezni a lenyomatot, irány vissza, elérjük a kompot.
Tartottam tőle, Bubu hogy fog viselkedni (merthogy kompon még nem utazott), de semmi baj nem volt, végig nézelődött, amíg átértünk a túlsó partra.
A találka a kikötő parkolójában volt megbeszélve, van még egy jó fél óránk, szerencsére az eső is elállt, így leszedem a zsákvédőt, leveszem az esőkabátot, lecserélem a vizes pólómat egy szárazra (kezdem magam komfortosan érezni), majd reggelizek (fél egy).
A megbeszélt időre odaér a fuvar, beszállás, indulunk, holnap pihenőnap van, majd pénteken belevágunk az utolsó szakaszba.

Tegnap délután összeraktam a jelentősen könnyebb zsákom (minimum 10 kg—val könnyebb), majd mentális felkészülés a Börzsönyre.
Hajnalban 5—kor ébresztő, a barátom hatra Nálunk van, indulás Nógrádra.
Pesten keresztül kell vergődni, elég nehéz, kiérünk, egy—két “benézés” után 9 előtt pár perccel megérkezünk.
Búcsú után indulunk Hercivel (elég nehezen viselte az autós szakaszt), a Szultán—kereszt a cél.
Beérve az erdőbe elég közelről szarvasbőgést hallok, ami egyre csak közeledik.
Tanácstalan vagyok, mit tehetnék, Nálam van a sípom, belefújok, lesz, ami lesz.
Ez abból a szempontból hatásos volt, hogy a szarvas elindult az ellenkező irányba, viszont Bubu valamiért azt hitte játék van.
Megnyugvás után tovább indulunk, emelkedni kezdünk.
Mivel a reggeli elmaradt, elég nehezen haladunk.
Felérve a kereszthez, ivószünet, majd irány a Csóványos (A Börzsöny legmagasabb csúcsa, 934 m ), nagyon meredek emelkedőn.
Az emelkedőn egyszer csak Bubu leül, oldalra néz.
Az 1000 km alatt most előszőr látunk vaddisznókat (ez is “kipipálva”).
Fél 1—re felérünk, nagyon megizzadok, kajálni kell.
Megnézem a telefont, van “minden” (térerő, internet) , 9 fokot mutat a hőmérő.
Tényleg fázom, felveszek “minden hosszú és vastag ruhát”, csípős szél fúj, semmit nem ér a vastag ruha.
Mire végzünk a reggelivel, lefagy a kezem.
Szeptember vége felé ez azért mégiscsak durva.
A kilátó tetejére 133 lépcső visz fel, viszont a kilátás pazar.
Ha tiszta lenne az idő, lehetne látni a Magas—Tátra hegyvonulatait, de sajnos ködös, felhős, így semmit nem látunk.
Indulás Nagy—Hideg hegy felé.
Olyan hullámvasút, mint a Mátrában, fel—le.
Közben egy 36 tagú osztállyal találkozunk szembe, megállás, fél óra múlva tudunk továbbindulni, ugyanis egyszemélyes ösvény az út.
Beérve a turistaházhoz, megállunk pecsételni, még egy iskolás csoport (Ki van akkor a suliban?).
Pici szünet után irány a következő pecsét, kezdetben kanyargósan, majd végig meredek, brutál lejtős, egyszemélyes, nyílegyenes ösvényen, ami ráadásul nagyon köves is.
Nehezen, de beérünk a Kisinóczi turistaházhoz, addigra a nap is kisüt, ismét pecsét, majd irány a falu.
A szállás mellet elmegyünk a bolt felé, bevásárlás, visszafordulunk, megérkezünk.
Van két kutya, nem igazán “haverkodnak” Hercivel, sebaj, csak lesz valami.
Egy idő után a két “házőrző” elvonul, előkerül a frizbi, játszunk.
Kifulladás után leülök a teraszra, a nap pont szembesüt, élvezem a meleget.
Menet közben megérkezik egy újabb szállóvendég, kiderül, Ő is KÉKtúrás, elbeszélgetjük az időt.
Elég későn van fekvés, de holnap ismét otthon alszom, nagyon motiváló tud lenni az érzés.

Ez a nap a családról és pihenésről szól, nem készül bejegyzés.

Reggel 6-kor ébresztő, Kriszti kávét főz, mindenki ébredezik, pakolunk, fél 8 után nem sokkal indulás.
A stációkon át kellemes emelkedőn felérünk a Kálvária-hegyre, majd nézelődés után letérünk a Trianon-kereszthez, valami szuper a kilátás.
Mielőtt visszatérnénk a KÉK-re még elsétálunk a Borteraszhoz, valamint a Szulejmán-kilátót is megnézzük.
Újra a túraútvonalon, elsétálunk a Hét-forráshoz, Herci és Zeusz szabadon rohangálnak körülöttünk, mi közben kellemesen elbeszélgetünk, megállás.
Kényelmes reggeli, pecsét, majd elindulunk egy meredek kaptatón az Óház-tetőre.
Van térerő, felhívom a barátomat, ha tudnak, egy órával későbbre érjenek a találkozóhelyre, mert a nézelődés és beszélgetés, valamint a kitérők miatt előreláthatólag később érkezünk.
A kilátónál újabb megálló, nézelődünk, a távolban az Alpok csúcsai magasodnak.
Indulás, aszfaltra érünk, ami egészen a Vörös-keresztig kitart.
Nem sokáig időzünk, lejtős, újabb aszfaltos részen haladunk, a kilátás egy részen nagyon pazar, nem győzünk ámuldozni.
A Stájer-házak után végre letérünk az erdőbe, brutális emelkedőn, nagy nehezen elérjük a Hörmann-forrást.
Levegő után kapkod a "brigád", nemkülönben a kutyák is, végre "elkapjuk", pihenő, csak azért, hogy Írott-kőig hasonló meredeken, viszont nagyon köves szakaszon "vonatozva" tegyük meg a hátralévő 2,4 km-t
A vonatozás úgy alakult ki, hogy Zeusz (Péterék magyar vizslája) nem szereti, ha nem Ő van elől, így Bubuval szándékosan a sor elejére álltunk, Kriszti pórázra fogta Zeuszt, aki gyakorlatilag "felhúzta" túratársát a hegytetőre utánunk, végül Péter zárta a sort.
Nagyon mókás volt.
Célba érünk, megállás.
A maradék elemózsia, kávé, frissítő elfogyasztása után irány a kilátó legfelső szintje, az Alpok "karnyújtásnyira" van tőlünk, a látvánnyal nem lehet betelni, dehát sajnos indulni kell a találkapontra vissza, nagyrészt ugyanazon az úton.
Az aszfaltos rész a KÉK-kel együtt bicikliút is, nagyon sokan kerékpároznak, szembe velünk nagyon gyors tempóval jön egy biciklis lefelé a lejtőn.
Mellettünk az út túloldalán szintén egy kutyás túrázó van, a három kutya elég szélesen elfoglalta a másfél autó széles utat.
A biciklis elkezd kiabálni, hogy:"HÉÉÉ", ahelyett, hogy lassítana.
Nem sok hiányzik, hogy elüsse Zeuszt, majd behúzza a féket, nagy nehezen megáll Tőlünk kb. 50 méterre, éppcsak hogy nem esett el.
Felháborító, hogy "még Neki áll feljebb", ahelyett, hogy figyelembe vette volna, hogy ahol Ő száguldozik, az túraútvonal is egyben, nemcsak kutyával, de kisgyerekkel is nagyon sokan sétálnak ezen a részen.
"Idegállapotban" továbbmegyünk, "Jobb a béke" jeligére, de elég sokára nyugszik meg a csapatunk.
Visszaérve a Vörös-kereszthez, a parkolóhely felé tovább kell mennünk az aszfalton letérve a KÉK-ről.
A megbeszélt, módosított időponthoz képest is fél órás késéssel érkezünk, Karcsi nagyon elnéző, a büfénél megállunk egy búcsú sörre, üdítőre, kávéra közösen Krisztiékkel.
Fél óra múlva elköszönünk, vár az autó, indulás haza egy hónap után.
A kocsiban nagyon jó érzéssel gondolok a mai napra, hogy egy, a közösségi médiából megismert párral milyen szuper napot töltöttünk el a kutyákkal együtt.
Ez az emlék Velünk marad.
Szerencsére az autópályán nincs nagy forgalom, viszonylag hamar hazaérünk.
Jó végre itthon.
Élménybeszámoló után fürdés, pihenés, vacsora és újra a saját ágyamban álomra hajtom a fejem.
Két nap pihenő következik, majd a kaland utolsó része, a Börzsöny és a Visegrádi-hegység.

Este vacsora, fekvés, Magunkhoz képest korán, fél kilenckor villanyoltás.
Hajnalban arra ébredek, szakad az eső.
Visszaalszunk, hatkor csörög az óra, kávé nélkül (mivel elfogyott a Pocket Coffe) ébredés, összepakol, 7:20—kor indulás.
Esik az eső, imádjuk, “beöltözve” nekivágunk.
A falu után végre nem sík terep, de sajnos csak pár száz méteren keresztül.
Utána, ”soha véget nem érő”, nagyon széles, nagyon hosszú, egyenes szakaszok követik egymást, akár gyorsulási versenyt is lehetne rendezni, bár a megállás elég nehéz lenne a sóder miatt.
A látvány valami álomszép, nem győzünk álmélkodni.
Kaja nélkül vagyunk, bár a mogyorós pufiból még maradt, de Kőszegen meglátogatjuk a kollégákat, lesz mit reggelizni.
A közösségi médiában megismert párral még reggel beszéltünk, ha beérünk a városba, találkozunk.
Ausztria határánál megyünk be a városba (át is megyek a “szomszédba”, igaz, csak egy pár méter erejéig, ne mondjátok el senkinek), letérünk a KÉK—ről a kollégák felé, csipog a telefon.
Kriszti SMS—t küld: “ Nem Ti mentek előttünk?”
DE.
Szuper, megálllás, ismerkedés, majd egy rövidebb úton elsétálunk a kollégákhoz.
Odaérünk, beszélgetünk, nagyon jól érezzük magunkat Bubuval, hatalmas és nagyon sok ajándékkal távozunk, egy örök élmény marad.
Krisztiék megvárnak minket, indulunk, közben a városban “tárlatvezetést tart”, elintézünk mindent (Bolt, hűtőmágnes, pecsét), majd irány a szállás.
Végig aszfalt, megérkezünk, lecuccol.
Bográcsozás a terv, előtte nagyon jót beszélgetünk a teraszon.
A mai tapasztalat: A KÉK—ek igazi közösséget alkotnak.
Sajnos Herceg nem annyira szeretne játszani Zeusszal (Péterék kutyája), inkább pihen (a mai etap nagyon hosszú volt).
Beszélgetés, fürdés, fekvés, majd holnap elérünk a nyugati végpontra, csak azért, hogy kedden visszamenjünk a Nógrád—Hűvösvölgy szakaszt teljesíteni.
Reggel korán van ébresztő, mert kocsival jönnek értem Írott—kőre és hazaérni jó pár óra, éjszaka előtt meg szeretnénk érkezni.

Vacsora után kiültünk a lépcsőre, sötétedik, hallgatjuk a szarvasbikák bőgését.
Lefekszünk kilenckor, éjjel felébredek, majd ismét a szarvasok hangja az “altatódal”.
6—kor óracsörgés, kimegyünk a házból, még mindig halljuk a hangokat, hatalmas élmény.
Indulunk 7 után megfogadva a tegnapi tanácsot (rövidebb úton csatlakozunk vissza a KÉK—be), kb 1,5 km—en keresztül még mindig halljuk a bőgést, ráadásul nagyon sok nőstény szarvast látunk.
Szelestéig sóderes úton, Bubu hozzámkötve, jön egy terepjáró, megáll mellettünk, kiszól “félvállról” a sofőr (egy vadász), “Remélem a kutya így is marad”.
Most már tudom, miért nem szeretik a túrázók a vadászokat...
Beérve a faluba megint aszfalt elég hosszan, pecsét, a falu határában egy templomkertben reggeli, tovább az Ablánci—malomig, nagyon szép erdős részen.
A pecsételőpontnál pihi, olyat csinálok, amit eddig a túra során még soha, menet közben leveszem a cipőt, nagyon kezdem érezni a lábaimban az elmúlt sok—sok aszfalt hatását.
Hát akkor szegény Herceg mit érezhet.
Már csak 10 km Tömördig, “felvesszük a kesztyűt”, azaz a bakancsot, indulás.
Gyönyörű erdő, majd árnyék nélkül nagyon sokáig, ráadásul iszonyat tűz a nap.
Mivel vízvételi lehetőség csak Szelestén volt, a maradék 20 km—t, 8 dl vízzel kell megoldanunk fejenként.
Szó szerint beszenvedjük magunkat a faluba hol erdei úton, hol aszfalton, a pecsétnél “zsákszünet”.
Felhivom a szállásadót, még 800 méter, odaérünk, van egy közkút, “össznépi” fürdés, ivás, frissítés.
A vendégházban hűs a levegő, a délután nagy része pihenéssel telik, közben “kétszer is leszakad az ég”.
Pihi után felfedeztem, hogy a vendégház mögött van egy nyitott, egész nagy tér, Herci már hozza is a frizbit, nagyot játszunk.
A bolt szerencsére a szállás mellett van, viszont a nyitva tartás elég korlátozott (reggel 2 óra, késő délután 2 óra), a kínálatról nem is beszélve.
Sajnos kenyérféle már nincs, így olyat eszek vacsorára, amit a KÉK alatt még soha -Lencsefőzelék konzerv mogyorós pufival-, elég érdekes kombináció.
Közben beszéltem a közösségi médiából megismert, holnapi kedves szállásadónkkal, minden oké.
Mivel délután megfürödtem pihenés előtt, így már csak a vacsi van hátra, majd alvás, reggel hétkor indulás.
Holnapra esőt mond, így mindegy mikor indulunk, így is, úgy is elázunk (de szeretünk esőben túrázni).