Tegnap este mondja Vilma néni, hogy ha olyan későn indulok (8 óra), nagyon későn érek Regécre, ráadásul délután négy körül felhőszakadást jósolt az okos, úgyhogy reggel ismét fél hatkor keltem.
A német turista hatkor indult, kézzel—lábbal megbeszéltük, hogy valahol biztos összefutunk, vagy nem... :)
Sokat szüttyögtem, Vilma néni is szóval tartott, így a korai indulás fél nyolcra esett.
Herci nem akart reggelizni, mondtam Neki, hogy ebből baj lesz, de Ő hajthatatlan volt.
Makkoshotyka után, írd és mond 3 és fél km emelkedő folyamatosan, úgyhogy a kávé után plusz ébresztőnek sem volt utolsó.
Tovább kellemes, tempós séta Eszkála—erdészházig, pecsét megvan, első 10 km letudva, REGGELI.
Herci az elmulasztott reggeli miatt, gyakorlatilag a fele kajám megette, de sebaj, majd csak jó lesz.
Örülök, hogy ennyire koncentrált voltam ma, mert semmi problémánk nem volt.
István—kútnál utolértem a német turistát, kézzel—lábbal megértettem, hogy Ő csak délután 5 körül indul tovább, mert a hőmérő 34 fokot mutatott.
Volt vizvételi lehetőség, jól tele ittam magam, Bubut alaposan megfürdettem, feltöltöttem a kulacsokat, pecsételés, GO tovább.
Kemény, de nem komoly emelkedő kb 300 méteren keresztül, közben folyamatosan nyirfa erdő vett körül.
Ilyen csodát még nem láttam.
Kb.: 2 km múlva letérő Nagy—Péter mennykőhöz, a látvány nagyon megérte, a Zemplén jó része a lábaim előtt hevert, ráadásul végigkövethettem az előző napok útvonalát a tetőről.
Ezen a napon a csodák földjén jártam.
Miután jól kigyönyörködtem Magam (Herci addig pihent), indulás Regéc felé, mert még 7 km hátravan.
Kellemes, egyenes szakasz, itatás, fürdetés, mert még mindig nagyon meleg van, majd ismét elveim feladása.
(Ki találta ki, hogy egy szakasz végére mindig kell egy brutális lejtő?)
Beérve Regécre vasárnap lévén semmi nincs nyitva, amúgy is csak egy bolt van, de közben le akart szakadni az ég, (amit nem is bántunk volna Hercivel), de csak erőlködött, végül nem lett belőle semmi.
Felhivtam a szállásadót, sajnos jóval tovább mentem a szálláson, úgyhogy vissza kellett fordulnom.
Kiderült, hogy van egy büfékocsijuk a falu végén (szállástól kb 200 méterre), így a 28 km után a következő utunk oda vezetett.
Még Eszkálánál találkoztam egy turistával, aki mesélte, hogy tegnap este ennél a büfékocsinál kajált, a hamburger “életmentő” volt.
A büfés néni (szállásadó) emlékezett az emberkére és egy jót mosolygott, mikor Én is “életmentő” hamburgert kértem ugyanis a tegnapi emberke is így kérte.
A szállás korrekt, csöndes, Herci “kiütve”, reggel ráéünk hétkor kelni, mert a mai 28 km—el ellentétben, elég rövid táv (12 km) vár Ránk és végre pihenőnapunk lesz Arkán.
