Este vacsora, fekvés, Magunkhoz képest korán, fél kilenckor villanyoltás.
Hajnalban arra ébredek, szakad az eső.
Visszaalszunk, hatkor csörög az óra, kávé nélkül (mivel elfogyott a Pocket Coffe) ébredés, összepakol, 7:20—kor indulás.
Esik az eső, imádjuk, “beöltözve” nekivágunk.
A falu után végre nem sík terep, de sajnos csak pár száz méteren keresztül.
Utána, ”soha véget nem érő”, nagyon széles, nagyon hosszú, egyenes szakaszok követik egymást, akár gyorsulási versenyt is lehetne rendezni, bár a megállás elég nehéz lenne a sóder miatt.
A látvány valami álomszép, nem győzünk álmélkodni.
Kaja nélkül vagyunk, bár a mogyorós pufiból még maradt, de Kőszegen meglátogatjuk a kollégákat, lesz mit reggelizni.
A közösségi médiában megismert párral még reggel beszéltünk, ha beérünk a városba, találkozunk.
Ausztria határánál megyünk be a városba (át is megyek a “szomszédba”, igaz, csak egy pár méter erejéig, ne mondjátok el senkinek), letérünk a KÉK—ről a kollégák felé, csipog a telefon.
Kriszti SMS—t küld: “ Nem Ti mentek előttünk?”
DE.
Szuper, megálllás, ismerkedés, majd egy rövidebb úton elsétálunk a kollégákhoz.
Odaérünk, beszélgetünk, nagyon jól érezzük magunkat Bubuval, hatalmas és nagyon sok ajándékkal távozunk, egy örök élmény marad.
Krisztiék megvárnak minket, indulunk, közben a városban “tárlatvezetést tart”, elintézünk mindent (Bolt, hűtőmágnes, pecsét), majd irány a szállás.
Végig aszfalt, megérkezünk, lecuccol.
Bográcsozás a terv, előtte nagyon jót beszélgetünk a teraszon.
A mai tapasztalat: A KÉK—ek igazi közösséget alkotnak.
Sajnos Herceg nem annyira szeretne játszani Zeusszal (Péterék kutyája), inkább pihen (a mai etap nagyon hosszú volt).
Beszélgetés, fürdés, fekvés, majd holnap elérünk a nyugati végpontra, csak azért, hogy kedden visszamenjünk a Nógrád—Hűvösvölgy szakaszt teljesíteni.
Reggel korán van ébresztő, mert kocsival jönnek értem Írott—kőre és hazaérni jó pár óra, éjszaka előtt meg szeretnénk érkezni.