Vacsi előtt még kiülünk a teraszra nézni a siklóernyősöket, megjelennek a “szomszédok”, Herci nagyon barátságos (mint mindig), elkezdenek vele frizbizni Én csak nézem őket, mosolygok.
Kezd sötétedni, elvonulunk, Bubu vacsorát kap, Én fürdők, majd elkészítem a mai betevőmet.
Attól függetlenül, hogy már unom, nagyon jól esik, mert éhes vagyok.
Fél kilenc körül fekvés (lenne), észreveszem, hogy nagyon nem érzi jól magát Herceg, tépkedi a szőrét.
Megnézem, tiszta bogáncs ismét, valószínűleg a lakókkal történt játék miatt.
Nincs mit tenni, kiszedem, fél órával csúszik a pihenés.
Reggel 6—ra állítom azt órát, sokat kell menni, ráadásul sok aszfalttal, melegben.
Éjjel fel se ébredünk, ettől függetlenül nem mondanám, hogy kipihentem ébredek.
Gyors reggeli rutin, 7—kor indulunk.
Vissza a faluba, majd rá a KÉK—re, az erdőig érve az okos szerint 4,9 km aszfalt.
Irány a Gulács—hegy, de nem visz fel a tetejére a túraútvonal, körbe kerüljük, de így is van benne szintemelkedés a jobbik fajtából.
A Badacsony—hegy lábánál sok szőlő présházakkal, majd emelkedni kezdünk, csak azért, hogy a Kőkapunál, brutális emelkedőbe kezdjünk a Kisfaludy—kilátóig úgy, hogy a “bazaltkavicsok” nagyon csúsznak még szárazon is.
Felküzdjük magunkat, pihenés és reggeli, nézelődés.
Valmilyen oknál fogva nem rohanunk, kényelmesebb nem is lehetne (valószínűleg azért, mert tegnap elhatároztam, “majd csak lesz valahogy”).
Tovább, meredek lejtőn, majd következik a Bujdosók lépcsője.
Minimum 300 magas lépcső lefelé, beérünk Badacsonytördemicre, a vasútállomáson pecsét, majd Szigligetig a főúton 3,4 km aszfalt.
A vár lábánál az árnyékban frissítés, pecsét, pihi, majd indulunk tovább, szintén aszfalton.
A tapolcai leágazásig végig aszfaltozott bicikliút, majd rá a főútra.
Egy kisteherautó megáll mellettünk,” bevigyelek a faluba (Hegymagas)? “, elfogadjuk, a “pilóta” jó fej, egészen felvisz minket a Lengyel—kápolnáig (Nyertünk 2,5 km aszfaltmentességet).
Továbbmegyünk, majd kemény emelkedő, nagy nehezen felérünk, majd lejteni kezd (hol vannak már a Bazaltorgonák?).
Odaérünk, de azonnal meg is állunk, nem olyan egyszerű.
A látvány gyönyörű, DE iszonyat meredek lejtő, nagyon sziklás, ráadásul rengeteg kiránduló.
Hercit elengedem (majd ha valaki problémázik, elmagyarázom Neki, hogy 19 kg—os zsákkal, egy kutya hozzám kötve, ilyen meredeken, tuti csonttörés), minden lépést meggondolva, nagy nehezen leérünk a kulcsosházig.
Senki nem problémázott.
Megállás, zsákszünet, mindenféle szünet, pihenés, nem érdekel, mikor indulunk tovább.
Egyszer csak elindulunk, hogy nagyon rövid lejtő után aszfaltra váltsunk egészen Tapolcáig.
Már nagyon szenvedünk mind ketten, “csiga lassúsággal” beérünk, a pecsét még 1,4 km (aszfalt).
A vasútállomáson a Lokomotiv büfénél pecsét, megállás, “csúcssör”.
”Sakkozunk” a bolthoz és szálláshoz, megvan, indulunk, 1 óra múlva elérjük a mai pihenőhelyünket.
Egy vissza mondott foglalás miatt sikerült a mai szállásadóval megbeszélni, hogy két éjszakát maradunk, így holnap egy nem beiktatott pihinap vár (ami nem is baj, mert nagyon fáradtak vagyunk).
A mai etap kitérőkkel együtt 38,6 km, ha levesszük belőle a kocsikázást, így is 36,1 km, ami új rekord egy nap alatt.
Az aszfaltos szakaszok ebből 24,9 km, valami brutális, ráadásul nagyon sok főúton.
Estére “jutalomként” pizzát rendelek, majd fekszünk, amikor fekszünk, reggel úgyse órára kelünk.