Reggel magamtól ébredek fél 7 körül, kényelmesen készülődöm, nagyon hideg van, fel kell vennem a pulóvert.
Fázósan elindulunk, KÉK—re visszatérni 2,4 km plusz séta.
Egyenes erdős rész, majd folyamatos emelkedő (kibírható) a Bogrács—hegyre.
Reggelizek Bubuval közösen (úgy látszik, nem volt elég a szálláson a táp), fél óra múlva indulunk. (Még mindig nagyon fázom).
Lejtős, majd dombos rész egész jó ösvényen, majd Bakonykúti határában mező, learatott búzamező, káposztaföld, mintha nem is a Bakonyban lennék.
Leérve a faluhoz feltűnik valami furcsa, ki van téve egy becsületkasszás hűtő, kimondottan túrázók részére.
Van benne minden jó, egy Balatonszeletet vásárolok, nagyon jól esik.
Tovább indulunk, a faluban pecsételünk, megjelenik egy srác nagy hátizsákkal, beszélgetünk, kiderül Ő is egyben tolja, csak Írott—kőtől az ellenkező irányba, ráadásul sátorozva.
Elbúcsúzunk, indulnánk, megjelenik egy hölgy: “Lécci—lécci, fényképezz le, hogy elhiggyék, hogy itt jártam.”.
Oké, fénykép megvan, beszélgetünk pár szót, indulunk.
A falu határában emelkedő, felérünk, a nyeregben haladunk előszőr úton, majd egyszemélyes ösvényre váltunk, a túrabot semmit nem ér.
Az ösvényen egy kidőlt fa, Bubu elenged, ő átmegy, majd Én négykézláb, hátizsákal a hátamon átkúszok alatta.
Kiérünk a sűrűből, itatás, majd egy nagyon hosszú egyenes, jól belátható szakasz, elengedem Hercit.,
Erdei útra, majd mezőre érünk, benézzük a jelet, több, mint 500 méter kitérő, sebaj, tovább, majd egy gyönyörű erdőbe érünk, bár nagyon sűrű, nem olyan szépen belátható, mint a Vértes, de így is “csinos”.
Szembe nagyon sok túrázó, látszik, hogy közeledik a hétvége.
Lejtőre érünk, beérünk Kisgyónba, az úton előttünk, 8—10 kecske szabadon, valószínűleg kijöttek a kerítésen.
Pecsételünk, meglátok egy focipályát, szélén padokkal, leülünk, észreveszem, nem nagyon van térerő.
”Vadászat”, nagy nehezen sikerül felhívni a szállásadót, jófej, kijön értem, bevisz Bakonycsernyére bevásárolni, de vissza sétálnom kell, mert időre megy valahova, Herceg addig egyedül van a szálláson.
A faluban felhívom a párom, jelzem, nem nagyon fogunk tudni beszélni,
Közben telefonon rendelek magamnak vacsorát, próbálom elmagyarázni, hova kell kiszállítani, a hölgy mosolyog a telefonba, megbeszéljük, a focipálya jó lesz.
Visszasétálva (3 km), rájövök, internet sincs, sebaj, Hercivel annál többet tudunk játszani.
Játék, közben megérkezik a kaja (gyros—tál, sajtburger), tovább játék, indulás vissza a szállásra.
Visszaérünk, lecuccolunk, már a pályán láttam, hogy “bogáncsos”, de amikor átnéztem, valami “katasztrófa”.
”Ráérünk” jeligére kiszedtem belőle a bogáncsokat, mivel nem siettem sehova, megszámoltam, 283 darab volt a szőrében.
Majd kikeféltem, átmassziroztam, igazán kényeztetve volt.
A “rutin” után felfedező útra megy, valahol kibújt, egyszer csak megjelenik a kapun kívül, ismét tele bogánccsal.
Újra rendbeteszem, beengedem, korai fürdés (még mindig fázom), vacsora (végre nem konzerv és zacskós leves), korai fekvés (fél 9).
Reggel hamar el szeretnék indulni, hogy minél gyorsabban beérjünk Bakonynánára, ugyanis sok dolog elmaradt.
