Reggel ismét 7—kor keltünk, kezdjük a reggeli rutint, megjelenik a szállásadó, kellemesen elbeszélgetünk, fél kilenc körül indulás.
A szállásról jó sok aszfalt újra a KÉK—re, majd mezős rész, hogy Sörédet érintve, Bodajkig szinte eseménytelen szakasz következzen.
Bubu itt is elenged, közben egy kialakított pihenőnél reggeli, fél óra megállás.
Beérve a településre, megtaláljuk a pecsétet, tovább.
Bodajk határában meredek emelkedő, majd brutális lejtő, hogy leérjünk a Galya—patak völgyébe.
Valami álomszép, ahogy végig a patak mellett haladunk, közben rengeteg turistával találkozunk, vannak köztük kutyások is, Bubu mindenáron ismerkedni szeretne.
Elhagyjuk őket, újra elengedem Hercit, a “szabadság öröme” most is látszódik, elkanyarodunk a pataktól.
Pici emelkedő, egyenes, megpillantjuk a Fehérvárcsurgói—víztározót.
Kezdődik a logisztika, ugyanis bolt csak a faluban van, a szálláshelyemtől több, mint 2 km—re.
”Okos” megnéz, megoldás megvan, indulunk, letérve a KÉK—ről.
Beérünk, a boltban bevásárlás, a parkban “ebéd” (délután 2—kor), majd elindulunk a szállás felé, csak az a “bibi”, hogy a jelzés és az okos teljesen mást mutat.
Egy halvány emlékem szerint nemrég módosították az útvonalat, elindulunk azon a pecsétet megszerezni, hogy aztán visszafordulva közeledjünk a szálláshoz.
Ismét aszfalt, odaérünk, elfoglaljuk a szállást, meglátok egy mókust.
Le szeretném fényképezni, nem sikerül, sebaj, van még hátra a mai napból.
Közben elered az eső (most is esik), nagyon megnyugtató hallgatni.
A mosáson kívül a napi rutin kész, Bubu ragyog miután játszottunk, most pihi van.
Hűlik az idő, felveszem a pulóvert, jól fog esni a forró fürdő (már ha van meleg víz ), majd vacsora, fekvés, hogy holnap újra felvegyük a fonalat...

Tegnap este úgy voltam vele, mivel elég kevés a táv másnap, ráérünk később kelni, azt gondoltam, majd 10 körül lefekszem.
Nem jött össze, már fél kilenckor ágyban voltam, nagyon hamar elaludtam, aminek az lett az eredménye, hogy 3 órakor felébredtem, kiengedtem Hercit eü.sétára, majd megpróbáltam visszaaludni, nagyon nehezen sikerült.
Hétkor csörgött az óra, úgy látszik, egyre nagyobb rutinom lesz a készülésben, nyolc előtt minden megvan.
Induláskor picit felhős volt az ég, viszont elég rendesen fújt a szél, fel kellett vennem a széldzsekit.
Van Gánt határában egy elhagyott bauxit—bánya, nem a KÉK mentén, arra gondoltam, letérek, megnézem, van időm.
Hát tényleg olyan, mintha a Marson lenne az ember, pofás kis hely.
Visszatérek a túraútvonalra, megnézem az okost, plusz 3 km volt ez a kis kaland.
Sebaj, ma aztán tényleg nem kell kapkodni.
Indulás. Kb. 2,5 km—en keresztül egy sóderes úton gyalogolunk, odaérünk egy pihenőhöz, reggeli.
Már 10 óra is elmúlt hogy nekilódulunk, a Géza—pihenőig folyamatos, de nagyon kellemes emelkedő a szurdokban (még mindig meseszép az egész).
Odaérve itt is “zsákszünet”, kilátás is van, jól érezzük magunkat.
Egyenes szakasz következik, majd lejtő, egész messze be lehet látni az erdőbe, (állatoknak nyoma sincs) elengedem Hercit.
Meg van bolondulva a szabadságtól, rohangál, hempereg, vigyorog, Én is mosolygok, milyen kis bohóc.
Messziről láncfűrész hangja hallatszik, ahogy haladunk, közeledik a hang.
Visszakötöm Bubut, egy kanyar után meglátjuk az erdei munkásokat, a KÉK—től kb. 30 méterre dolgoznak.
Elhaladunk mellettük, majd nemsokára, hatalmas robajjal kidöntenek egy fát, nem volt jó hallani a Zemplén és a Mátra után a fakidőlést.
Megyünk, elcsendesedik minden, újra szabadságot kap Herci, megállunk itatni, folyamatosan vigyorog, készül egy—két közös fénykép, nagyon szép emlék lesz.
Indulás, nem sokára jön szembe velünk egy idős hölgy (Ő is Kéktúrázik),megállunk, váltunk pár szót, kiderül minden este program, hogy elolvassa a blogomat. (Nem gondoltam volna, hogy ennyi embert érdekel a kalandunk.)
Kiderül, Ő is ott fog megszállni a következő két napban, ahol Mi is, mondom neki, Várgesztesen a szarvaspörköltet ne hagyja ki. :) Nem fogja.
Továbbmegyünk, egyenes, majd lejteni kezd az út, beérünk a Csókakői—vár feljárójához.
Meredek lépcsőn vezet az út, nem számoltam, de minimum 50—60 lépcsőn kell felmenni.
Felérünk, kiderül, kutyával is be lehet menni, ráadásul ingyenes, nem habozunk, bemegyünk.
A kilátás pazar, a következő két nap útvonalát ki is tudtam sakkozni, a távolban még a Bakony csúcsai is látszanak.
Miután jól kinézelődtük Magunkat, lemegyünk a vár parkolójába, pihenés.
Délután 2 óra.
Van egy büfé, ahol lehet kapni hamburgert.
Még a túra előtt elhatároztam, ha lesz lehetőség, mindenhol enni fogok, hogy hol a legfinomabb.
Eddig ez volt a harmadik legfinomabb, (1.: Aggtelek, 2.: Felsőtold határában).
Éhes is voltam, gyorsan elfogyott, az “ebéd” is megvolt.
Megnéztem az “okost”, hol van a mai szállásunk, le kell térni jócskán a KÉK—ről, sebaj.
Elindultunk lefelé, bolt, bevásárlás, emelkedőn kell felmenni a vendégházhoz, felérünk, a látvány mindenért kárpótol, itt is a lábaink előtt a következő napok útvonala.
Sajnos elhagytuk a Vértest, holnap már a Bakony kezdődik, de tudom, hogy az is milyen szép, tavaly szeptemberben voltunk túrázni egy hetet a párommal.
Napi rutin kész, sajna frizbizni nem tudunk, nincs hely, így marad a pihengetés Bubunak is.
Reggel megint nem kapkodok, szintén elég rövid (16km) a táv, de a Fehérvárcsurgói—víztározóra nagyon kíváncsi vagyok, ott biztos elidőzünk, ráadásul onnan nem messze lesz a holnapi szállásunk.

Kényelmesen készülődtünk este, BEKAPCSOLTAM A TV—T, (de csak háttérzajnak ment), vacsorázunk, majd fürdés.
Kitalálom, TV—zek még egy kicsit, Bubu már kidőlt, Nekem se kell sok, nemsokára “villanyoltás”.
Nem állítottam be ébresztőt (kelünk, amikor kelünk), fél nyolckor magamtól ébredek, Hercit kiengedem, majd ébredezés.
Reggeli után elsétálok a boltba másnapi reggelit venni, Bubu addig pihen, közben elintézem a szállás kifizetését, majd visszaérve a turistaszállásra, nagyon lassan elkezdtem összerakni a “karácsonyfát”.
Ez után felhívogattam a következő “etap” szállásait, rendben vagyunk.
Közben kimentem az udvarra játszani Herceggel, nagyon jól éreztük magunkat.
Ebéd után (zacskós leves, Fornetti), sziesztázunk, csak sziesztáznánk, ha Őfelsége nem hozná a frizbit.
Sebaj, ráérünk játszani, jól kifárasztom.
Felhivott unokatestvérem, szeretne csatlakozni egy naphoz.
A logisztika, sajna nem jött össze, így ketten megyünk a következő napokban is.
Lazulunk, majd újra játék, utána kb végleges lesz  a hátizsák.
Pihi után szintén frizbizés, telik a nap.
Lassan fürdök, vacsorázok, reggel is ráérünk, ugyanis a holnapi táv csak 15 km.

Este hétkor a szállásadók meghozták a vacsorát (szarvaspörkölt, nokedli, csemegeuborka), a “piszkos anyagiakat” is elintéztük, majd a férfi (Tibor), elővesz egy üveg almapálinkát, “étvágygerjesztő” felszólítással.
Egy kupicával megiszok, tényleg jót tesz, “mind megette” a vacsorát.
Bubu is vacsizik, Ő is “mind megette”.
Fürdés, fekvés, “ráérünk” jeligére fél 10—kor fekszünk.
Reggel 6—kor magamtól ébredek, Hercinek egészségügyi séta, majd főzött kávé, borongós az idő, megnézem az okost, 9 körül kezd esni az eső.
Ha már így is, úgy is esős napunk lesz, nem várok, amint összepakoltam, indulás 8:10—kor.
Kiérve a faluból, a Vértes ismét a szebbik arcát mutatja, nagyon szép szurdokban vezet az út.
Kellemes erdőre váltunk, valami álom, egészen majdnem a következő pecsétig ilyen részen haladunk, elered az eső.
Még a szálláson kitaláltam, Köhányáspusztán lesz a reggeli, tévedtem, ugyanis semmi fedett hely nincs.
Sebaj, pecsét és ivás, itatás után továbbmegyünk Mindszentpuszta irányába, talán majd ott lesz lehetőség kajálni, az eső egyre jobban esik.
Pici emelkedő, majd nagyon sűrű, sötét erdő, felhőben megyünk, mintha köd lenne, a jelzéseket alig látom.
Herci szemmel láthatóan élvezi a mai túrát, folyamatosan “vigyorog”, csóválja a farkát, mindent megszaglászik, mintha nem is ilyen idő lenne, hanem kellemes meleg...
Lejtő, világosodik, az eső továbbra is folytatja, majd ismét egyenes szakasz jön, gyönyörű,messzire belátható erdővel.
Mindszentpuszta előtt “dzsindzsára” váltunk, igaz nem sokáig, hogy beérve a pecséthez, rádöbbenjek, itt se lesz reggeli.
Semmi fedett rész, az eső továbbra is esik, így tovább indulunk.
Már nagyon fáj a hasam az éhségtől, egy nagy fa alatt, ahol kevésbé érezni az égi áldást, megállunk egy 15 percre, megeszünk (mert ami az enyém az az övé is címszóval) másfél szendvicset, majd tovább.
Egyenes szakaszon haladunk, de közben csak ámulok, mennyire varázslatos ez a táj.
Rájöttem, nagyon szeretek esőben túrázni, olyan melankólikus.
El tudok mélyedni a gondolataimban, csak hallgatjuk Bubuval, ahogy az esőcseppek kopognak körülöttünk, mégis haladunk, nagyon megnyugtató érzés. Imádom.
Na jó, vissza a mai etaphoz.
Gánt határában kiérünk egy földútra, kétoldalt villanypásztor, bal oldalon kiírva: “ A mezőn veszélyes bika legelészik”.
Megmosolygom, továbbmegyünk, közben eláll az eső.
Beérve a faluba szépen karbantartott parkos rész, megkeresem a pecsétet, majd “Mary néni vendéglőjét”, bejelentkezem.
Megmutatják a szállást, elfoglalom, mivel mindenem csurom víz, átöltözöm, ízekre szedem a “karácsonyfát”, “levetkőztetem” Hercit, majd nekiállok mosni.
Gyorsan megvagyok, felhívom a kollégáimat (merthogy Gántiak), eljönnek értem kocsival, délután jórészt Náluk vagyok, beszélgetünk, eszünk—iszunk, az ellátás nagyon pazar (rég ettem ilyen finom grillcsirkét).
Sajnos a másik helyi munkatársaim éjszakások voltak és most is mennek, így őket csak “futólag” üdvözöljük, egy pár szót azért csak beszélgetünk, közben újra elered az eső.
Visszaérünk a szállásra, nem kapkodunk, ugyanis holnap reggel nem az óra, hanem Bubu határozza meg mikor kelünk.
PIHENŐNAP.

Délután megjött Simon a munkából, elég ramatyul néz ki (iszonyat kimerült), beszélgetünk egy pár szót,felvonul a szobájába, nem is látom már.(Mint ma kiderült 21 órát aludt, olyan fáradt volt.)
Tettem—vettem fürdés, vacsi, fekvés 10 óra körül.
Reggel magamtól ébredtem 6 órakor, nagyon kipihent voltam (hát azért a saját ágyam mégiscsak más....).
Kényelmesen összekészülődtem (mintha csak egy szálláson lennék :) ), Bubunak gyanús volt, hogy nem kapott reggelit (szerintem érezte, hogy ma is utazunk).
8:20—as busszal irány Bicske, majd 8:55—kor vonattal Szárligetre.
Elterveztem, hogy ma aztán nem sietünk, mert csak 17 km a táv.
Elindulunk szép komótosan (2,2 km aszfalt), majd be az erdőbe, nyugis séta Csákányospusztáig.
A büfénél reggeli (már megint májkrémes zsömle szalámival :( , otthonról hozott...), továbbmegyünk.
A Mária—szakadékban fél km—en keresztül nem győzök csodálkozni, annyira szép.
Egy igazi szurdok, ráadásul nem a legalján, hanem az oldalában vezet az út.
Kiérünk sajnos, de csak azért, hogy valami álomszép erdőben haladjunk Vitányvár felé, pici emelkedővel.
Felérve, kis kitérő, nagyon tetszettek a romok, visszacsatlakozva a KÉK—re benézzük a jelet, plusz 1 km, sebaj, nem sietünk sehova.
Nemsokára elérünk a Rockenbauer Pál emlékfához, csak állok és nézem, elgondolkodom, hogy 42 éve ő is ezen az úton haladt.
Még kellemesebb sétára váltunk Szarvas—kútig.
Pofás kis pihenőhely, csak mivel az utóbbi időben nem nagyon esett az eső, nem folyik a víz a kútból.
Sebaj, van még egy kis vizünk, tovább Mátyás—kútig (reménykedünk, hogy lesz a kútnál folyadék).
Bubu nagyon élvezi a lassú haladást, ki is használja, “minden bokornál” megáll szaglálódni, tényleg nem kapkodunk, nincs hova sietni.
Odaérve a pihenőhöz “tömeg”, van egy szabad pad, lecuccolok, megnézem, van—e víz a forrásnál, szerencsére nem kell szomjasan megtenni az utolsó km—eket.
Egy fiatal hölgy is ott pihizik, szemmel láthatóan túrázik.
Beszélgetni kezdünk, kiderül, ott volt a szállása tegnap, ahol Mi fogunk megpihenni a mai napon.
Összebarátkozik Hercivel, fényképezgeti, nagyon aranyosak.
Jó fél óra múlva továbbindul, Mi még lazulunk, jön két srác bringával.
Szintén elkezdünk dumcsizni, még 20 perc “pihi”, majd lelkileg feltöltődve, nekiindulunk az utolsó etapnak.
Sétálgatva fél 3—ra beérünk Várgesztesre, kiderül, a bolt a falun kívül van az ellenekező irányba, plusz 3 km oda—vissza, nem zavar, majd bevásárolva vissza indulunk, ugyanis a szállás a falu tulsó felén van, megérkezünk fél 4—re.
Szuper kis hely az erdő szélén a KÉK mellett.
Nem gondoltam volna, de a Vértes is legalább annyira tetszik (ha nem jobban), mint a Szalonnai—, valamint az Upponyi—hegység.
Megérkezve nem is mosok, csak Bubut teszem rendbe, lazítunk, relaxálunk, egy igazán szuper napon vagyunk túl.
Mivel holnap délelőttre esőt mond, “sakkozok”, hogy megússzuk, ha lehetőségem lesz rá, csak 9—10 körül indulok, ugyanis holnap is csak 17—19 km a táv, ráadásul Gánton pihenőnapunk lesz kedden.

Tegnap este fél 9 körül befutott a plusz szállóvendég, már lefekvéshez készültem.
Sebaj, megbeszéljük, nem zavar a villany, tesz-vesz, Mi pedig alszunk.
Nem is tudom, mit csinált lefekvésig.
Hajnalba arra ébredek, hogy a hölgy sikítozik, kiderül, Bubu odament hozzá és megnyalta a lelógó kezét.
Megnyugszik mindenki, alvás tovább, fél hatkor magamtól ébredek.
Halkan, reggeli rutin, indulás előtt kiengesztelésképpen írtam egy üzenetet, otthagytam 3 energiaszeletet és egy banánt.
6:50-kor indultunk, ugyanis kitaláltam tegnap este, hogy mi lenne, ha otthon aludnék, logisztika sikeres, nincs gond, gyerünk.Koldusszállásig majdnem egyenes szakasz, 8-ra odaérünk, reggeli, pihi, indulás.
Megszólal a telefon, Laci (a gyerekkori barát, érdeklődik, merre járunk, mondom, majd a válasz: "Hát akor jó túrázást, majd még találkozunk. Nem is gondoltam semmire, továbbmegyünk.)
Gyönyörű, aljnövényzetmentes erdőbe értünk, messzire be lehet látni, valami fantasztikus.
Az emelkedőket szuper lejtők követik, elérjük az autóutat, majd visszafordulunk, hogy egy gyönyörű mező mentén haladjunk.
Beérve az erdőbe emelkedő, kiérünk az aszfaltra Tornyópuszta felé, gyalogolunk, majd Velünk szembe fut valaki lefelé a lejtőn.
Hát persze, hogy Laci (leesik a tantusz,hogy miért mondta, hogy még találkozunk, reggelente erre szokott futni), mosolygunk mindketten.
Leülünk, frissítés ( hozott banánt, innivalót), Bubu is pihen, beszélgetünk. Nagyon jól esett.
Jó 20 perc után indulás.
Az aszfalton tovább, majd be az erdőbe, emelkedünk, hogy majdnem felmenjünk a Somlyó-hegy csúcsára.
Kezdünk ereszkedni, elérjük a kulcsosházat, pecsét, pihi.
20 perc múlva gyerünk, Szárliget még 12 km.
Leérünk a völgybe, egyenes, majd egyszemélyes, ösvény, derékig érő csalánnal.
Átküzdjük Magunkat, a vizünk elfogyott.
Én kis naiv, azt gondoltam, Nagyegyházán (következő település) lesz közkút, tévedtem.
Becsengetünk egy házba, a házigazda nagyon segítőkész, feltöltjük a készleteket, tovább.
A falu határában, az M1 autópálya alatt átmegyünk egy alagúton csak azért, hogy utána brutál emelkedőn kelljen tovább felfelé pár száz métert haladni.
Végre egyenes, szusszanunk, már csak 1,5 km, továbbmegyünk.
Lejtős rész a jobbik fajtából, beérünk a vasútállomáshoz, még van 40 perc a vonatig.
Hogy ne kelljen buszoznunk pluszban, kitalálom, ha Nálunk vannak bátyámék, megkérem, jöjjön értünk autóval Bicskére, rendben van.
Hazaérünk, szokásos rutin (merthogy a párom nincs itthon), persze, picit lazább, de reggel a 8:20-as busszal megyünk vissza Bicskére, majd vonattal Szárligetre,hogy tovább folytassuk a KÉK-et Várgesztes felé.

Tegnap este jött egymás után két vadász a vadászházba, hogy bekönyveljék a másnapi vadászatukat, nem nagyon beszélgettünk Velük.
Az ebédlőben a falon vannak trófeák, Herci nem nagyon tudott megbarátkozni velük, ugatta őket, nem is jött be a szobába, az előtérben hűsölt.
Vacsira konzerv lencsefőzelék, zacskós leves, egész időben le tudtam feküdni.
Még amikor megérkeztem, szólt a szállásadó, hogy éjszaka ne ijedjünk meg, lehet, hogy lesz a házban egy—két pele.
Hajnalban arra ébredtem, hogy Bubu megjelenik, izgatott, mire rájöttem, a falban valami mászkál.(Valószínűleg az említett állat.)
Megnyugtattam, lefeküdt mellém a földre, reggelig meg se mozdult.
A szállást csak nyolc körül tudjuk elhagyni, mert akkor jön a hölgy, akinek a szállásdíjat ki kell fizetnem, fél hétkor van ébresztő.
Összerakjuk magunkat, hölgy megjön, rendezzük a számlát, indulunk.
Pár száz méter után becsatlakozunk a KÉK—re, kapásból meredek emelkedő az ébresztős fajtából, majd egy “hullámvasút”, hol fent, hol lent.
Pusztamarót határában gyerekzsivajt hallunk, Bubu nagyon érdeklődik, alig lehet visszafogni.
A völgybe leérve a pecsétnél reggelizünk, a szomszédban legalább 30 gyerek, valószínűleg tábor.
Indulunk tovább, DE...
A combjaim nem igazán akarnak működni, iszonyat izomlázam van, pedig reggel még semmi bajom nem volt.
Szerintem most jött ki rajtam a tegnapi “hegymászás” lejtmenetbe, majd a bevásárlás utáni 8 km 20 pluszos zsákkal.
Nagyon lassan haladunk, de szerencsére majdnem egyenes szakaszon. (Brutális fájdalom, de hát le kell küzdeni, ezért vagyunk itt.)
A Gerecse—üdülőig (következő pecsét), majdnem végig sík a terep, közel van, haladunk (bár nem száguldunk...), elintézzük a formaságokat, meg se állunk, a Bánya—hegyi erdészház 4,5 km, majd ott lazítunk.
Szerencsére most sincs sok szint a szakaszban, amennyire tudok, tempót diktálok, Herci is élvezi, hogy nézelődhet, meg—meg állhat, nem is olyan rossz.
A pecsétnél összefutunk egy láthatóan tanácstalan párral, kezükben az “okos”, néznék, de internet se, térerő se.
Nem Kéktúráznak, de nem találják a “zöld sáv jelzést”.
Na, ezért szeretek inkább papír alapú térképpel túrázni.
Kiveszem a hátizsákból a térképet, segítek nekik, jel megvan, megköszönik, elsétálnak, Mi is indulunk.
Kellemes séta (nem is tudnék “rohanni” ), nézelődünk, kiérünk a műútra.
Még tegnap egy gyerekkori barátom, aki Tarjánba költözött, jelentkezett, hogy szeretnének velünk találkozni, ha megérkezünk.
Letérünk a KÉK—ről a falu felé (merthogy itt van a szállásunk is), a táblák szerint majdnem 3 km aszfalt (még nem elég a fájdalomból...).
Nagy nehezen beérünk, találkozunk, nagyon jól esik egy régi, gyerekkori arcot látni, hoztak Nekünk frissítőt, Fanni (Laci kislánya ) játszik Bubuval, elkísérnek a szállásra.
Elbúcsúzunk, lecuccolok a helyükre.
Miután lebontottam Herceget (túrahám, nyakörv) is és a karácsonyfát is, KAJAKÉRDÉS, merthogy ünnep révén semmi nincs nyitva.
Találok a neten a szomszéd faluban egy pizzériát, kiszállítás is van, lesz mit ennem estére.
Következik a szokásos napi rutin, Bubu szemmel láthatóan élvezi, hogy kikeféltem a szőrét, majd egy masszírozást is kap.
Valamit ki kell találjak a fájdalom ellen, minél hamarabb vízszintesbe szeretnék kerülni, de még egy szállóvendég érkezése várható, jó lenne, ha minél hamarabb lefeküdhetnék.
Reggel korán szeretnék indulni, majd meglátjuk, mit engednek az izmaim.

Attól függetlenül,hogy reggel ráértem 7 után kelni, egész korán lefeküdtem, így az ébredés nem órára történt.
Kávé után szinte azonnal elkapott az indulási láz, nagyon hamar összepakoltam, elég idegőrlő volt a várakozás.
Sebaj, kivárjuk, indultunk, Bubu nagyon szépen viselkedett a buszon végig, Dorogra beérve leszállás, a pecséthez jó 500 métert kellett sétálni, így eleve plusszal indultunk ma, ráadásul nagyon későn, fél 11—kor.
A Nagy—Gete csúcsáig kellemesen emelkedtünk, majd egyre meredekebbre váltott, felértünk.
Elterveztem még otthon, hogy itt reggelizünk, fél óra megállás.
A hátam és a lábam megérezte a 17 kg feletti hátizsákot, de hát valamikor vissza kell állni....
Megindulunk a lejtőn, hogy szinte azonnal megálljunk, nem olyan egyszerű haladni.
Majdnem függőlegesen ereszkedett az ösvény, Bubu elenged, de a hátizsák miatt is nagyon lassan haladunk, szó szerint minden lépést meg kellett gondolni.
Kicsit enyhült a lejtés, de továbbra is iszonyat köves, lehetetlen tempót diktálni.
Nagy nehezen leérünk (2km kb másfél óra alatt), Tokod határában “kezelhető” az út, beérünk a faluba.
Szusszanás, feltöltjük a kulacsokat, továbbmegyünk, az ösvény megint egyszemélyesre vált, emelkedik, hogy aztán megint brutális lejtő következzen.
A tokodi pincékhez átmegyünk a főúton, pecsét, majd megint emelkedő, lejtő kombináció.
Beérve Mogyorósbányára boltot kell keresnünk, mert Péliföldszentkereszten nincs lehetőségünk kaját venni.
Megvan, vásárlás, pakolás, Herci lazul az árnyékban, alig tudom lecsukni a zsákot, tuti 20 pluszos, a jelzőtáblák azt mutatják, elszámoltam magam, a következő pecsét után még 3,8 km vár a szállásig.
Nagyon fájt a gondolat, dehát haladni kell...
Iszonyat meredek (tábla szerint 15%—os emelkedő), felérünk, egyenes, hogy majd váltogassák egymást a lejtők az emelkedőkkel.
Szó szerint beszenvedjük Magunkat Péliföldszentkeresztre, büfé, megállás, frissítés, dehát menni kell, mert hátravan még a vége.
A szállás miatt le kell térni a KÉK—ről, nagyon meredek lejtő, megérkezünk. (Holnap a KÉK—re ez vár Ránk, csak emelkedő formájában...).
Bubu azt se tudja, hol keressen hűvös helyet, pihenget, ma minden elmarad, késő van, holnap ha időben tudunk indulni, Tarjánban majd mindent bepótolunk.
Fürdés, vacsi, fekvés, nagyon nehéz volt visszarázódni.

Este még 10 óra se volt, amikor lefeküdtem, reggel magamtól ébredtem 7 óra után, kipihenve.
Ma reggel se kapott reggelit Herceg, mert Dorogig busszal mentünk, nem szerettem volna, ha baj lesz. így betettem a hátizsákba egy adag tápot, ha megállunk pihenni, majd odaadom Neki.
Szerintem ma volt a fordulópont Bubu utaztatásában, nagyon nyugodtan, szépen viselkedve abszolválta az egy órás buszutat.
Dorogon tettünk egy 1,5 km-es kitérőt, szintén meglátogattam a kollégáimat.
11-kor továbbmentünk, ráálltunk a KÉK-re, irány Klastrompuszta.
Az elején a túrabotot nem is tudtam használni, annyira keskeny ösvényen, picit emelkedve haladtunk.
Amikor párhuzamos lett az útvonal a mellettünk emelkedő heggyel, akkor jöttem rá, a Pilis lábánál haladunk.
A látvány egészen az erdőig pazar volt (majdnem olyan, mint a Szelce-völgyben), majd beérve a sürűbe, az ösvény kiszélesedett erdei úttá, egészen a klastrompusztai pecsétpontig.
20 perc pihi, Bubu megkapta a tápot, nem nagyon kellett Neki, inkább csak ivott, sebaj, estére dupla vacsit kap.
Továbbindulás után kiértünk egy kaszálóra, ismét egész hosszan a hegy lábánál mentünk, nem győztem csodálkozni., közben folyamatosan lejtett az út.
Beérve Piliscsévre aszfaltra váltottunk 2-3 km-en keresztül (továbbra se szerettem), majd a falu után erdei úton irány Piliscsaba, csak egy baj volt, egészen a városig kb. 6-8 cm vastagon fel volt töltve homokkal, nagyon nehéz, kellemetlen haladni.
Leküzdöttük, beérünk, a pecsétet szerencsére egy jól látható helyre az útvonal mentére áthelyezték, nem kellett keresgélni.
A vasútállomáson keresztül kellett menni, Herci most látott életében elöször vonatot, leült, csak nézte, ahogy elhaladt előttünk, sőt még tovább követte a szemével a távolba is.
Szerintem nem tudta hova tenni, mi ez a hosszú "IZÉ", ami még mozog is.
Busszal ma is hazamentünk, hogy aztán holnap belevágjunk a következő 30 napos szakaszba egészen Kőszegig.
Hazaérve Bubu elterült az udvaron, mint a "Nagyalföld", Neki se tetszett a rengeteg homok.
Sebaj este átmasszírozom, jobb lesz.
A "napi rutint" a feleségem ismét megoldotta, nagyon hálás vagyok.
Reggel ismét elbuszozunk Dorogra, csak majd az ellenkező irányba, Tokod felé indulunk, hogy meghódítsuk a Gerecsét a csúccsal (Nagy-Gete).
A ma délután már a pakolásról, áthangolódásról szól, ismét nagyon hosszú lesz a következő időszak, nem csak Nekünk, hanem a családnak is.
Este nem kell kapkodni a lefekvéssel, mert reggel csak 9-kor indul a busz.

Az elmúlt két napban sikerült kipihennünk magunkat, bár tegnap délután Herceg már megjelent a frizbivel, játszottunk, de csak óvatosan, mert ma reggel újra nekiindultunk.
Ma is itthon alszom, mert holnap is el tudok jutni busszal Dorogra, majd Piliscsabáról szintén haza, így csak csütörtökön indulunk el teljes menetfelszereléssel a következő egy hónapra.
Este próbáltam időben lefeküdni, hellyel-közzel sikerült, így a fél hatos kelés annyira nem esett rosszul.
Ja kérem, ha friss főzött kávéval ébredhetek, nagyon sokat tud segíteni.
A fél nyolcas busszal indultunk Budapestre, egy picit még szemerkélt az eső, de egész jó idő volt.
Szépjuhászné buszmegállónál leszálltunk, ugyanis kitaláltam, hogy ne kelljen villamosozni, lesétálunk a gyermekvasút mentén Hűvösvölgybe.
Igaz, hogy plusz 2-3 km, de Herci még életében nem utazott villamoson, nem tudom, hogy viselte volna.
Hűvösvölgyben meglátogattam a kollégákat, elbeszélgettük az időt, 10:15-kor indultam el a mai távra, ami több, mint 20 km, ráadásul Piliscsabáról 15:04-kor van busz Zsámbékra, illetve az esti órákban.
Szerettem volna elkerülni a hosszas várakozást, begyorsítottam ez első pár száz méteren, hogy aztán gyakorlatilag nullára csökkenjen a haladásunk, mert Hűvösvölgy után olyan meredek szakasz következett 300-400 méteren keresztül, hogy gyakorlatilag másznom kellett felfelé a köveken. Ilyennel még az Északi-Középhegységben se találkoztunk.
Felérve viszont Zsíros-hegyig teljesen egyenes szakasz.
A könnyű, kis hátizsákkal nagyon gyorsan mentünk, mert az erdőben semmi kilátás nem volt, nem is tudtam volna nézelődni.
Zsíros-hegyen megszereztük a pecsétet, gyerünk tovább, mostmár emelkedőn.
Kiértünk az erdőből, az emelkedő tetején semmi fa, bokor, iszonyatos szélviharban volt muszáj továbbmenni, alig vártam, hogy újra beérjünk az erdőbe. (szerintem egy picit meg is fáztam, fáj a torkom).
Piliscsabáig kellemes, erdei úton, egyre meredekebb lejtőn, hogy aztán a völgyben ismét egyenes szakaszon "száguldhassunk".
Olyan jól sikerült csipkednünk magunkat, hogy amikor beértünk Piliscsabára, 14:20 volt, a buszra még várhattunk.
Az "okos" szerint 5,9 km/h volt az átlagsebességünk, ilyen gyorsan még nem teljesítettünk egy szakaszt.
Megjött a busz, hazaérünk, kedves feleségem megcsinálta helyettem a napi rutinom, nagyon hálás vagyok.
Holnap csak kilenckor indul a busz Dorogra, egy picit többet tudunk pihenni.