Este hétkor a szállásadók meghozták a vacsorát (szarvaspörkölt, nokedli, csemegeuborka), a “piszkos anyagiakat” is elintéztük, majd a férfi (Tibor), elővesz egy üveg almapálinkát, “étvágygerjesztő” felszólítással.
Egy kupicával megiszok, tényleg jót tesz, “mind megette” a vacsorát.
Bubu is vacsizik, Ő is “mind megette”.
Fürdés, fekvés, “ráérünk” jeligére fél 10—kor fekszünk.
Reggel 6—kor magamtól ébredek, Hercinek egészségügyi séta, majd főzött kávé, borongós az idő, megnézem az okost, 9 körül kezd esni az eső.
Ha már így is, úgy is esős napunk lesz, nem várok, amint összepakoltam, indulás 8:10—kor.
Kiérve a faluból, a Vértes ismét a szebbik arcát mutatja, nagyon szép szurdokban vezet az út.
Kellemes erdőre váltunk, valami álom, egészen majdnem a következő pecsétig ilyen részen haladunk, elered az eső.
Még a szálláson kitaláltam, Köhányáspusztán lesz a reggeli, tévedtem, ugyanis semmi fedett hely nincs.
Sebaj, pecsét és ivás, itatás után továbbmegyünk Mindszentpuszta irányába, talán majd ott lesz lehetőség kajálni, az eső egyre jobban esik.
Pici emelkedő, majd nagyon sűrű, sötét erdő, felhőben megyünk, mintha köd lenne, a jelzéseket alig látom.
Herci szemmel láthatóan élvezi a mai túrát, folyamatosan “vigyorog”, csóválja a farkát, mindent megszaglászik, mintha nem is ilyen idő lenne, hanem kellemes meleg...
Lejtő, világosodik, az eső továbbra is folytatja, majd ismét egyenes szakasz jön, gyönyörű,messzire belátható erdővel.
Mindszentpuszta előtt “dzsindzsára” váltunk, igaz nem sokáig, hogy beérve a pecséthez, rádöbbenjek, itt se lesz reggeli.
Semmi fedett rész, az eső továbbra is esik, így tovább indulunk.
Már nagyon fáj a hasam az éhségtől, egy nagy fa alatt, ahol kevésbé érezni az égi áldást, megállunk egy 15 percre, megeszünk (mert ami az enyém az az övé is címszóval) másfél szendvicset, majd tovább.
Egyenes szakaszon haladunk, de közben csak ámulok, mennyire varázslatos ez a táj.
Rájöttem, nagyon szeretek esőben túrázni, olyan melankólikus.
El tudok mélyedni a gondolataimban, csak hallgatjuk Bubuval, ahogy az esőcseppek kopognak körülöttünk, mégis haladunk, nagyon megnyugtató érzés. Imádom.
Na jó, vissza a mai etaphoz.
Gánt határában kiérünk egy földútra, kétoldalt villanypásztor, bal oldalon kiírva: “ A mezőn veszélyes bika legelészik”.
Megmosolygom, továbbmegyünk, közben eláll az eső.
Beérve a faluba szépen karbantartott parkos rész, megkeresem a pecsétet, majd “Mary néni vendéglőjét”, bejelentkezem.
Megmutatják a szállást, elfoglalom, mivel mindenem csurom víz, átöltözöm, ízekre szedem a “karácsonyfát”, “levetkőztetem” Hercit, majd nekiállok mosni.
Gyorsan megvagyok, felhívom a kollégáimat (merthogy Gántiak), eljönnek értem kocsival, délután jórészt Náluk vagyok, beszélgetünk, eszünk—iszunk, az ellátás nagyon pazar (rég ettem ilyen finom grillcsirkét).
Sajnos a másik helyi munkatársaim éjszakások voltak és most is mennek, így őket csak “futólag” üdvözöljük, egy pár szót azért csak beszélgetünk, közben újra elered az eső.
Visszaérünk a szállásra, nem kapkodunk, ugyanis holnap reggel nem az óra, hanem Bubu határozza meg mikor kelünk.
PIHENŐNAP.