Tegnap este jött egymás után két vadász a vadászházba, hogy bekönyveljék a másnapi vadászatukat, nem nagyon beszélgettünk Velük.
Az ebédlőben a falon vannak trófeák, Herci nem nagyon tudott megbarátkozni velük, ugatta őket, nem is jött be a szobába, az előtérben hűsölt.
Vacsira konzerv lencsefőzelék, zacskós leves, egész időben le tudtam feküdni.
Még amikor megérkeztem, szólt a szállásadó, hogy éjszaka ne ijedjünk meg, lehet, hogy lesz a házban egy—két pele.
Hajnalban arra ébredtem, hogy Bubu megjelenik, izgatott, mire rájöttem, a falban valami mászkál.(Valószínűleg az említett állat.)
Megnyugtattam, lefeküdt mellém a földre, reggelig meg se mozdult.
A szállást csak nyolc körül tudjuk elhagyni, mert akkor jön a hölgy, akinek a szállásdíjat ki kell fizetnem, fél hétkor van ébresztő.
Összerakjuk magunkat, hölgy megjön, rendezzük a számlát, indulunk.
Pár száz méter után becsatlakozunk a KÉK—re, kapásból meredek emelkedő az ébresztős fajtából, majd egy “hullámvasút”, hol fent, hol lent.
Pusztamarót határában gyerekzsivajt hallunk, Bubu nagyon érdeklődik, alig lehet visszafogni.
A völgybe leérve a pecsétnél reggelizünk, a szomszédban legalább 30 gyerek, valószínűleg tábor.
Indulunk tovább, DE...
A combjaim nem igazán akarnak működni, iszonyat izomlázam van, pedig reggel még semmi bajom nem volt.
Szerintem most jött ki rajtam a tegnapi “hegymászás” lejtmenetbe, majd a bevásárlás utáni 8 km 20 pluszos zsákkal.
Nagyon lassan haladunk, de szerencsére majdnem egyenes szakaszon. (Brutális fájdalom, de hát le kell küzdeni, ezért vagyunk itt.)
A Gerecse—üdülőig (következő pecsét), majdnem végig sík a terep, közel van, haladunk (bár nem száguldunk...), elintézzük a formaságokat, meg se állunk, a Bánya—hegyi erdészház 4,5 km, majd ott lazítunk.
Szerencsére most sincs sok szint a szakaszban, amennyire tudok, tempót diktálok, Herci is élvezi, hogy nézelődhet, meg—meg állhat, nem is olyan rossz.
A pecsétnél összefutunk egy láthatóan tanácstalan párral, kezükben az “okos”, néznék, de internet se, térerő se.
Nem Kéktúráznak, de nem találják a “zöld sáv jelzést”.
Na, ezért szeretek inkább papír alapú térképpel túrázni.
Kiveszem a hátizsákból a térképet, segítek nekik, jel megvan, megköszönik, elsétálnak, Mi is indulunk.
Kellemes séta (nem is tudnék “rohanni” ), nézelődünk, kiérünk a műútra.
Még tegnap egy gyerekkori barátom, aki Tarjánba költözött, jelentkezett, hogy szeretnének velünk találkozni, ha megérkezünk.
Letérünk a KÉK—ről a falu felé (merthogy itt van a szállásunk is), a táblák szerint majdnem 3 km aszfalt (még nem elég a fájdalomból...).
Nagy nehezen beérünk, találkozunk, nagyon jól esik egy régi, gyerekkori arcot látni, hoztak Nekünk frissítőt, Fanni (Laci kislánya ) játszik Bubuval, elkísérnek a szállásra.
Elbúcsúzunk, lecuccolok a helyükre.
Miután lebontottam Herceget (túrahám, nyakörv) is és a karácsonyfát is, KAJAKÉRDÉS, merthogy ünnep révén semmi nincs nyitva.
Találok a neten a szomszéd faluban egy pizzériát, kiszállítás is van, lesz mit ennem estére.
Következik a szokásos napi rutin, Bubu szemmel láthatóan élvezi, hogy kikeféltem a szőrét, majd egy masszírozást is kap.
Valamit ki kell találjak a fájdalom ellen, minél hamarabb vízszintesbe szeretnék kerülni, de még egy szállóvendég érkezése várható, jó lenne, ha minél hamarabb lefeküdhetnék.
Reggel korán szeretnék indulni, majd meglátjuk, mit engednek az izmaim.