Tegnap este jól bevacsiztam, korai fekvés, nehéz alvás (jár az agyam a holnapi napon) 5 után nem sokkal magamtól ébredek.
Szokásos reggeli rutin, készülünk, reggelizni nem tudok.
3/4—ed hétkor indulunk.
A szállástól, amíg letértünk az erdőbe, 4,3 km—t mutat az okos, végig aszfalt.Gazos—kőig folyamatos, nagyon meredek emelkedő, a Jóidő—kútig majdnem végig egyenes, majd el kezd esni az eső.
A hátralevő közel 18 km—en végig esik, itt az idő, meg kell mutatni, mire vagyunk képesek.
Hatalmas küzdelem a szintekkel, hol fel, hol le, olyan meredek, hogy 50 méterenként megállunk levegőt venni, leküzdjük az első 13 kilométert, a pecsételőpontnál majdnem egy óra pihi.
Bubu szétesve, megviselte nagyon a szintemelkedés, a hozott három szendvicset közösen elfogyasztjuk, majd “energia szelet”, további pihenés, mert mindenem elázott, a zoknimat le kellett vennem, kicsavartam, annyira vizes volt.
Van még hátra 5,5 km.
Az elkövetkező szakasz egyszemélyes ösvényen, meredeken emelkedik, majd egyenesbe vált, hogy a végén megmutassa, ki az “Úr”.
Meglátva a Kékestetői kilátó körvonalát — merthogy annyira felhőben voltunk—, leesik, hogy legyőztük a Kékest és önmagam (ugyanis ettől a szakasztól tartottam legjobban).
Az étterem teraszán pihengetünk, amikor a Tőlünk 20 méterre található TV-toronyba belecsapott a villám.
Konkrétan azt hittem, beszar..unk.
Óriási fénycsóva, hatalmas csattanás.
Megnyugvás után, szakadó esőben megittam a “csúcssört”, majd irány a busz a szálláshoz.
Buszozás, megérkezés, logisztika, hogy lesz vacsoránk, megoldjuk, ugyanis a kempingben van egy ?étterem, büfé?.
Iszonyat elfáradtunk mindketten, holnap lehet, később indulunk, de ez már csak ilyen.
Ja, a ruháknak száradni kellene.