Megközelítőleg 3 hónap alatt sikerült mind a 74 nap szállásproblémájára megoldást találni.
Ezzel párhuzamosan a túra költségvetése is körvonalazódik.

Herci iskolába jár, -okosodik-, gazdi tanulja a tanítást, zajlik a mentális, ezzel együtt a fizikai felkészülés.
Érdekesen néznek Rám, mikor egy 14,5 kg-os hátizsákkal, időjárástól függetlenül, a lakóhelyemen és a közeli dombokon túrázunk.

Igazából nem érdekel, éspedig tudod miért nem?

Van fogalmad róla, milyen érzés, amikor az erdőben nem hallasz mást, csak az esőcseppek kopogását?
Vagy a sűrű lombok között beszűrődő napfény látványát?
A köd homályába vesző messzeséget? 
A csöndet "hallgatni"?
Mikor Herceg meghallja a csörtető vaddisznó, vagy őz hangját?
Figyeli a kezem, hogy mi a "parancs", vagy egyszerűen csak sétál mellettem szaglászva?
Vagy amikor összefutunk a "haverokkal" és perceken keresztül csak rohangálnak a mezőn?
Mikor túra végén hazaérve félórára "kidől", majd boldogan hozza a játékát, hogy: - Na folytatjuk?

Ezek azok a dolgok, amik megerősítenek abban, hogy igenis érdemes volt elhatározni magam, pedig még el sem indultam.