Késő délután megérkeztek a szállásadó unokái, szépen lefárasztották Hercit (kisgyerekek).
Este jól bevacsiztam, korai fekvés, hátha reggel időben ébredünk.
Fél hétkor csörög az óra, ismét egész jól ébredtem, bár az izmaim kezdenek tiltakozni a sok aszfalt miatt.
Hátha ma..., de ne menjünk ennyire előre.
Lefekvés előtt a szállásadó, kérdezte, reggel kérek—e főzött kávét.
Reggel mire felkeltem, lefőzte, “bárcsak minden nap így indulna”.
Kávé után Bubu is reggelizett, “mind megette”, én is el fogyasztottam a kajám, majd szendvicsgyártás.
Este mindent összepakoltam, így könnyű volt a készülődés. (Bárcsak minden reggel  ilyen lenne...)
Kitaláltam, hogy hamarabb indulok a várható meleg miatt, így negyed 9—kor már úton voltunk.
Jól kifogtuk, Putnok után, több, mint 5 km aszfalt, majd végre letérünk az erdő felé, MEGÁLLÁS .
Negyed óra regenerálódás, addig elment mellettünk egy szekér megrakva tüzifával, plusz két teherautó szintén tele pakolva.(itt még fával fűtenek télen, bár láttam gázvezetéket is)
Indulunk, kellemesen, de folyamatosan emelkedünk, végig egy szekérúton.
Ősszefutunk egy túrázóval, elbeszélgetünk, kiderül, ott fogok megszállni, ahol előző este Ő aludt.
Elmondása szerint az egész erdőben ilyen utunk lesz (ugyanis ellenkező irányból jött), “bárcsak...”
”Haverok” elviselhető mennyiségben, —vagy már csak engem nem zavar— nagyon jó utunk van.
Észre se vettük a szintemelkedést.
Na jó, egy kicsit.
Felérve a tetőre, (Háromkő—bérc) olyan a kilátás, mintha a Zemplénben lettem volna, csak innen lehetett látni a Tátrát is, mert egész tiszta volt az idő.Gyönyörű...
Kezdünk ereszkedni, az Upponyi—hg legalább olyan szép, mint a Szalonnai—hg Bódvaszilasnál.
Egyszer csak traktorzúgást hallok, megállunk, köszönünk, a sofőr el volt ámulva, hogy: “Jé, még vannak turisták, akik tudnak köszönni”.
Hááát, elég szomorú...
Rövid eszmecsere, majd leereszkedünk Upponyba, első közkút, MEGÁLLÁS!
Fürdés, ivás, evés, pihi, legalább fél óra.
Gyanús volt, hogy aszfaltra értünk, de hát a “remény hal meg utoljára”, tovább megyünk.
Hát meghalt a remény, a Lázbérci—víztározó mellett végig aszfalton vezet az út, de nézzük a jó oldalát, legalább árnyékban.
Amúgy nagyon szép, nagyon sok turistával találkoztunk, a tározó végén megállás, pihenés.
A faluba még jó másfél km a szállásig, mondanom se kell, aszfalton, ráadásul most már tűző napon, közbe bolt, bevásárlás, végre megérkezünk.
A szállásadó elég érdekes hölgy, kapásból első kérdés, hova kötöm ki éjszakára a kutyát.
Nem sok kellett, hogy tovább induljak, majd megnyugtatom, nem kell aggódni, Herci nevelt kutya, nem lesz baj.
Vonakodva belemegy, elfoglaljuk a szobát, kiderül, a szállásadó mégse ördög, amiben tud, segít.
Mosással megvagyok, Bubu ismét ragyog (nem Őt mostam ki), a “karácsonyfát” (hátizsák), nem is bontottam szét.
A kerti kiülőben írok, Herceg inkább a szobában hűsöl,még mindig nagyon meleg van.
Pihengetés, majd ismét időben fekvés, mert bár holnap csak 12 km a táv ( a mai 23 km—hez képest), viszont folyamatos emelkedő Bánkútig.